Könyvmoly napló

Ilyen volt 2020

Az idei év, tekintetbe véve a mindenféle pandémiás hacacárét is, kissé össze-visszásra sikeredett. Bár több jó dolog történt benne, mint rossz, aminek nagyon örülök. Ez az év sok új tapasztalatot hozott, és még több terv ötletet, amit majd megvalósíthatok.

Ez sikerült

Megtervezni és kivizitelni egy saját könyvklub ötletét nagy élmény volt számomra. Néhány alkalommal sikerült személyesen is találkoznunk, ám a legtöbb esemény az online térben került megrendezésre, ami szintén érdekes tapasztalat volt, mind nekem szervezőként, mind pedig a résztvevőknek.

Belevágtam egy számomra szórakoztató és nagyon kreatív tevékenységbe. Saját könyvjelzők tervezésébe és gyártásába kezdtem, amik első sorban a olvasott könyvek inspirációi alapján készülnek, és néhány olyan is akad, ami kicsit szokványosabb minta, mint például: kutyás, cicás. Külön öröm volt, hogy az év végére már egyedi megrendelésekkel is felkerestek, amik pluszban megdolgoztatták a kreativitásomat

Ezek elmaradtak

Sajnos az idei évben az olvasás nem olyan ütemben sikerült, mint szerettem volna. Ezt nagyon jól mutatja, hogy visszaolvasva a tavaly év végi „fogadalmamat” kicsit elszomorodtam, mert egyáltalán nem sikerült teljesítenem, amit erre az évre elterveztem – nagyon szomorú-sírós smiley-t képzeljetek ide. Kitűztem magamnak, hogy minimum 50 könyvet el fogok olvasni. Hát, a fele sikerült, meg még egy. Szóval összességében 26 db könyvet olvastam el 2020-ban.

Emellett volt egy időszakom, amikor a bloggal sem sikerült úgy foglalatoskodnom, ahogy szerettem volna, viszont az elszántságom töretlen, így remélem, hogy 2021 már úgy alakulhat, ahogy azt elterveztem.

Összességében nagyon várom az újévet, hogy egy kis frissítést vihessek a mindennapokba és tiszta lappal indulhasson minden.


Ezeket olvastam 2020-ban

Időtlen napló (Afonso Cruz)

Vaják – A megvetés ideje (Andrzej Sapkowski)

A századik királyné (Emily R. King)

Cashflow négyszög (Robert T. Kyjosaki)

Cigányút / Fulladás (Chuck Palahniuk)

Ismerősnek jelölt (Laura Marshall)

Kardos Margit disszidál (Szentesi Éva)

Mennyből a húsvét (Vavyan Fable)

Puszi, Erzsi! – A világ macskaszemmel (Homonnay Gergely)

Vaják – Tündevér (Andrzej Sapkowski)

Vaják – A végzet kardja (Andrzej Sapkowski)

Völsunga saga

Az ágybérlő (Beth O’Leary)

Abel szava (Véronique Petit)

Csodalámpa (Keith Ellis)

Ősember a pénztárcámban (Tóth András)

Egy kis boszi naplója (Emma Steinkellner)

Páratlan Jaime (Terri Libenson)

A mackó, a zongora és a kismackó koncertje (David Litchfield)

Tízperces esti mesék – Klasszikus és népmesék

A mindegy-öltöny (Sylvia Plath)

A kis herceg (Antoine De-Saint Exupéry)

Gyilkosság az Orient expresszen (Agatha Christie)

Kitaszítottak (Amira Stone)

Still star crossed – Veronai szerelmesek (Melinda Taub)

Utóirat: Elvittem az autót! (Riley Baker)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s