fantasy, Ifjúsági, romantikus, sorozat

A századik királyné (Emily R. King)

A könyv már a borítójával megfogott, szerelem volt első látásra, mint ahogyan első olvasásra is. Már a megjelenésekor kinéztem magamnak, akkor azonban sajnos nem tudtam megvenni. Később kikölcsönöztem a könyvtárból. Akkor viszont időm nem maradt más könyvek mellett, hogy elolvassam. Végül egy leárazáson meg tudtam venni a saját példányomat, az óta sem bánom, főleg hogy bekerült a kedvenc könyveim közé.

Ismét egy olyan könyv volt, amit 3 nap alatt elolvastam, mert, hogy őszinte legyek teljesen beszippantott és minden mást félre tettem, csak hogy inkább olvashassak. A hétvégém felét az olvasásra szántam, még a fogorvoshoz is vittem magammal, amíg várok, addig is folytathassam a történetet.

Szuper könyv volt, most meg alig várom a folytatást. (Amire valószínűleg sokat kell majd várnom.) Szerintem gyanúsan újra olvasós, annak ellenére, hogy már tudom a fordulatokat. Legelőször a borítóján akadt meg a szemem, amúgy is vonzanak a keleti, indiai történetek, ruhák, és nagyon el lett találva a borító. Persze ezt leszámítva a fülszöveg miatt vettem meg, mert kíváncsivá tett, hogy mitől olyan nagy szám, ha egy rádzsának van száz felesége. Jobban mondva, hogy a századik mitől olyan különleges.

A történetben nem csalódtam, azt kaptam, amit első megérzésre vártam, egy letehetetlen, sodró és izgalmas olvasmányt, tele ármánnyal, szerelemmel, szövetségekkel. A főszereplő, Kalinda karaktere mellett úgy őszintén mindenki a szívemhez nőtt. A legjobban az tetszett, hogy egyes szám első személyben van megírva a történet, így teljesen azonosulni lehet a főszereplővel. Személy szerint nekem az ilyen stílusú könyvek a kedvenceim. Meg persze az, hogy milyen változásokon megy keresztül egy magát „bénának” tartó lány, azok után, hogy elszakítják az otthonától, és hogy mennyi mindenen kell keresztül mennie, hogy elnyerje szabadságát.

A történet ugye ezzel a kötettel nem ért véget. Utána néztem, és 4 részes a sorozat, mindegyik hasonlóan gyönyörű borítóval. Alig várom, hogy megjelenjen nálunk is, remélem, minél hamarabb kiadják.

Csak ajánlani tudom, mert fordulatos, nem a legkiszámíthatóbb, mindamellett szórakoztató és egyszerűen magával ragad.


Kedvenc idézetem a könyvből

– Bármit megváltoztathatnak, akiknek van elég bátorságuk utat égetni saját maguknak. – De vajon melyik utat szánták nekünk az istenek? Saját utunkat kövessük, vagy az övékét? – Megmarkolom a rácsot, türelmetlenül várom a választ.
Shaan testvér mélyen a szemembe néz.
-Valamiért azt feltételezed, hogy a saját utad és az isteneké különböző irányba vezet. Ám a kettő egy és ugyanaz.
Egyetlen út. Abban a hitben éltem, hogy a sorsom már réges-régen meg van határozva, és nem változtathatok rajta. De mi van akkor, ha az életem mindvégig a saját kezemben volt? Mi van akkor, ha tényleg enyém a döntés?


A szerző oldalán további információkat találsz a sorozat részeiről:

www.emilyrking.com

2 című bejegyzés “A századik királyné (Emily R. King)” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s