Nagyon nagy öröm volt a számomra, amikor megkerestek a lehetőséggel, hogy egy friss magyar szerző könyvének olvasására lenne lehetőségem. Meg is ragadtam az alkalmat, bár éppen egy olyan időpontban érkezett, amikor szinte alig volt esélyem az olvasásra. Akkor született meg a kisfiam, így, bár számtalanszor kezembe vettem az e-bookot, mégsem tudtam úgy haladni, ahogy szerettem… Létállomás 1. (Takács Éva) olvasásának folytatása
Kategória: könyv
Azazel (Isaac Asimov)
Ezt a könyvet a februári NIOK kihívás miatt vettem a kezembe, mi szerint; olvass el egy olyan könyvet, aminek piros a borítója. Ezt leszámítva már elég régóta a polcomon figyel, így kapóra jött, mert levehettem és nekiláthattam az olvasásnak. Nem a hónap elején kezdtem bele, valahogyan mégsem csodálkoztam, hogy aztán nem sikerült elolvasnom. Asimov novellagyűjteménye… Azazel (Isaac Asimov) olvasásának folytatása
A vándorló palota (Diana Wynne Jones)
Gyerekkorom egyik kedvenc, és számos alkalommal újranézett animációs filmje volt Howl és az ő vándorló palotájának története. Ezért is vettem fel végeérhetetlen olvasási listámra Diana Wynne Jones könyvét, mely alapján az adaptáció is készült. Szóval előre is bocsi, de óhatatlanul párhuzamot fogok vonni regény és film között néhány esetben. Mindez annak tudható be, hogy tényleg… A vándorló palota (Diana Wynne Jones) olvasásának folytatása
Otthoncsere (Beth O’Leary)
Még tavaly olvastam az írónő egy másik könyvét, az Ágybérlőt. Nagyon megtetszett, az egyik kedvenc könyvem lett, így amikor megláttam, hogy hasonló koncepcióval megjelenik egy másik kötete is, feltett szándékom lett elolvasni. Kicsit ugyan hosszúra sikerült mire a végére értem, és meg kell mondanom, vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. A legjobb lesz ott kezdenem,… Otthoncsere (Beth O’Leary) olvasásának folytatása
Egy kis Fry és Laurie (Stephen Fry, Hugh Laurie)
Nagy rajongója vagyok a Dr. House sorozatnak, mert egyszerűen zseniális a főszereplő orvost alakító színész, Hugh Laurie, aki több más sorozatban és mozifilmben is nagyot alakít. Emellett humorista és énekel. A következő könyvet már nem is emlékszem pontosan, hogy hol vettem, csak arra, hogy megláttam a borítón az ismerős arcot, és kíváncsi lettem, vajon miről… Egy kis Fry és Laurie (Stephen Fry, Hugh Laurie) olvasásának folytatása
Életem emlékezetes könyvei
Eddig már hoztam olyan cikket, amiben bemutattam miért is szeretek olvasni. (Erről bővebben ITT.) Most azok közül a könyvek közül szeretnék bemutatni néhányat, amik valamiért mérföldkövek voltak az életemben. Sárkánykönny (Vavyan Fable) Úgy tartom, ez volt az a könyv, ami igazán rávitt az olvasás szeretetére. Bár nem volt egyszerű elolvasnom még általános iskolás koromban, és… Életem emlékezetes könyvei olvasásának folytatása
Könyvklub – Ismét online
Néhány nappal ezelőtt ismét összeültünk egy kiadós beszélgetésre a lányokkal. Megtartottuk a második online könyvklubos találkozót. Nagyon vártam az újbóli eszmecserét, és hogy ki, mit olvasott az elmúlt néhány hétben. Sok-sok szuper ajánlást hallottam, egyik érdekesebb volt, mint a másik. A témánk pedig: Művészettörténettel kapcsolatos könyvek Abban egyeztünk meg, hogy végül is sok minden beleillik… Könyvklub – Ismét online olvasásának folytatása
Könyvklub – Online kiadás
Ismét egy jó hangulatú beszélgetésre sikerült összeülnünk, mivel megtartottuk a második könyvklubos „találkozót” is, igaz rendhagyó módon. Nekem már az, hogy könyvklubos foglalkozást tarthatok önmagában szuper élmény, most viszont mindezt online bonyolítottuk le a többiekkel, egy skype konferencia beszélgetés keretében. Mivel ezelőtt még csak meghívottja voltam ilyen találkozóknak a net világában, új tapasztalat volt moderátornak… Könyvklub – Online kiadás olvasásának folytatása
Év végi „elszámolás”?
A nagy Karácsonyi ünnepi szöszmösz leteltével kicsit több időm volt a közösségi médiát nézegetni. Talán most először akadt meg a szemem a sok év végi összesítőn, hogy ki mennyi és milyen könyvet olvasott, melyik volt a kedvenc, vagy éppen a kevésbé szeretett, esetleg a kritikán aluli az év folyamán. Nem tartom magam minden áron trendkövetőnek,… Év végi „elszámolás”? olvasásának folytatása
Az Olvasás Éjszakája 1.0
Végre sikerült részt vennem egy egész délutánt kitöltő, Az Olvasás Éjszakája rendezvényen. Már régóta szeretnék elmenni, és most Győrben volt rá lehetőségem. Már csak azért is szuper élmény volt, mert nemcsak hogy hallgathattam az írókat, Tomor Anitával néhány szót is tudtam váltani, és dedikáltatni a könyvemet. A programsorozat szeptember 28-án került megrendezésre és betelt vele… Az Olvasás Éjszakája 1.0 olvasásának folytatása
London, könyvszerelem
A Facebooknak van az a szokása, hogy amikor úgy gondolja, felröppenti az emlékeztetőt hogy ennyi és ennyi évvel ezelőtt mit csináltunk. Legyen az kép, megosztott bejegyzés vagy állapotváltoztatás. Vannak pillanatok, amikor nem szeretem ezt a fajta megnyilvánulását, viszont ma egy kedves emléket hozott elő. A családom egy része Londonban él, körülbelül két éve már hogy… London, könyvszerelem olvasásának folytatása
Egy háremhölgy élete
A történet összetettsége miatt, és mivel két kötet tesz ki együtt egy izgalmas történetet, így egyszerre számolok be a benyomásaimról a könyveket illetően. Hürrem, Szulejmán ágyasa Hürrem, Szulejmán asszonya Komplex elbeszélés egy fogságba esett lány viszontagságairól, leleményességéről és kitartásáról, miként sikerült az ujjai köré csavarni az Oszmán birodalom leghatalmasabb emberét, hogyan vált egy palota vezető… Egy háremhölgy élete olvasásának folytatása
Asylum
A bolyongó lélek Hirtelen nem is tudom hogyan fogalmazzam meg a benyomásaimat erről a történetről. Para. Nem ijesztő vagy házborzongató, inkább parás. Az érzés mikor azt hiszed, a szereplőkkel együtt egy kicsit neked is az agyadra mennek a furcsábbnál furcsább történések, ráadásul mindez egy olyan helyen, ahol azelőtt sorozatgyilkosok elméjét kezelték, egyáltalán nem emberhez méltó… Asylum olvasásának folytatása
A Fantom
Többszöri újraolvasást kíván. Rettenetesen tetszett. Egyszerre volt érdekes, elborzasztó és felettébb megható. Örültem hogy a sok-sok viszontagság ellenére, végül Erik is megtapasztalhatta a boldogságot, amit annyi éven át nélkülözött. A történet megmutatta, hogy senki sem tökéletes, és hogy ami igazán számít az az, hogy milyen a lelkünk, nem pedig az hogy hogyan nézünk ki. Ám… A Fantom olvasásának folytatása
Állatfarm
Sokszor hallottam már Orwell könyveinek magasztalását, viszont nem jutottam még el odáig magamtól hogy kezembe vegyem egy művét. Most viszont ki volt adva "házi feladatnak", mivel könyvklubba megyek, és ez lesz a téma. Ki is vettem a könyvtárból pár nappal ezelőtt. Íme a benyomásaim; Egy olyan mű amely jól mutatja meg milyen is a világ,… Állatfarm olvasásának folytatása
Gyönyörű Titkok Múzeuma
Sorsok, életek, skatulyák. De vajon meghatározhatja-e az életünket mindörökre a hit, amibe születtünk, a testi hibák, melyeket magunkon viselünk vagy éppen a környezet, amiben felnőttünk. Ráerőltethető-e valakire a "sorsa"? El kell-e fogadnunk, vagy van választási lehetőség? A Gyönyörű Titkok Múzeuma számomra ezeket a témákat érintette. Két fiatal, akiket körbezár a környezetük, a neveltetésük, a hitük.… Gyönyörű Titkok Múzeuma olvasásának folytatása
Simon és a Homo Sapiens lobbi
„ Őszinte, időtlen, és a végén tuti sírni fogsz.” Így hangzik a Teen Vouge ajánlása a borítón. Nos, ezzel teljesen egyetértek, kivéve talán a sírást. Ugyan meg nem könnyeztem Simon történetét, de meg kell hagyni, nagyon érzelmes. Amellett engem nagyon elgondolkodtatott, mégpedig arról, hogy miért is közösíti ki a társadalom egy része a melegeket. Nagyon… Simon és a Homo Sapiens lobbi olvasásának folytatása