Itt ülök a számítógép előtt, mellettem a szerző könyve, és igyekszem nem az első mondatomban elsütni, hogy mennyire letehetetlen volt a könyv. (Persze, hogy nem tudtam várni, és azzal kellett kezdenem, hogy tetszett.) Pedig már elég régóta fent figyelt a polcomon. Anno a borító és a fülszöveg miatt akadt meg rajta a szemem, egyből meg… Kitaszítottak (Amira Stone) olvasásának folytatása
Kategória: fantasy
Vaják (4) – A megvetés ideje
Elérkeztem a sorozat feléhez. Azt kell, mondjam, ez a kötet sem okozott csalódást. Nagyon bele tudtam merülni az olvasásba. A második és harmadik részhez hasonlóan, ennél a könyvnél is már folyamatosan megy a cselekmény, bár kevesebb, ám nem csekélyebb szerep jutott Geraltnak, annál több viszont Cirinek és Yennefernek. A megvetés idejében előtérbe került már a… Vaják (4) – A megvetés ideje olvasásának folytatása
A századik királyné (Emily R. King)
A könyv már a borítójával megfogott, szerelem volt első látásra, mint ahogyan első olvasásra is. Már a megjelenésekor kinéztem magamnak, akkor azonban sajnos nem tudtam megvenni. Később kikölcsönöztem a könyvtárból. Akkor viszont időm nem maradt más könyvek mellett, hogy elolvassam. Végül egy leárazáson meg tudtam venni a saját példányomat, az óta sem bánom, főleg hogy… A századik királyné (Emily R. King) olvasásának folytatása
Vaják (3) – Tündevér
Most így frissen, melegében, mert tegnap este fejeztem be a sorozat következő kötetét. Azt hiszem az idei évre ez lesz a befutó, bár még nem kiabálom el, sok könyv van még hátra az év végéig. Minden esetre most sem csalódtam. A Vaják könyvek harmadik része már egy kicsit különbözik az előzőektől. Itt már nem, mint… Vaják (3) – Tündevér olvasásának folytatása
Shadowhunters sorozat vs. a magyar szinkron
A mostani elmélkedésemnek talán azt az alcímet adnám, hogy: a negatív kritika is kritika. Sajnos ez most így van. Szerdán (2020.01.22.) debütált magyar szinkronnal a Cassandra Clare könyvei alapján készült sorozat. Én magam a múlt évben kattantam rá eredeti nyelven a Netflixen. Rekordidő alatt megnéztem a 3 évadot, töretlenül várom a folytatást. Először nem tetszett,… Shadowhunters sorozat vs. a magyar szinkron olvasásának folytatása
Vaják (2) – A végzet kardja
Az első részhez hasonlóan ezt a „kötetet” is extra gyorsan sikerült elolvasnom. Azt hiszem kicsit beszippantott a Vaják világa. Mondjuk, erről erősen tehet a sorozat is, amit még tavaly Karácsonykor néztem meg, és amit, míg a könyvsorozat második kötetét olvastam, szép lassan másodszorra is megnéztem, az eredeti szinkronnal. Meg kell mondanom, sokkal jobban tetszik úgy,… Vaják (2) – A végzet kardja olvasásának folytatása
Vaják (1) – Az utolsó kívánság
Az idei év első posztja, a tavalyi év utolsó elolvasott könyvéről fog szólni. Tavaly Karácsony előtt lőtte ki műsorára a Netflix Vaják című sorozatát, ami Andrzej Sapkowsky sikersorozata, és a szintén ezt a nevet viselő virtuális játék nyomán született meg. Amikor megláttam, hogy műsoron lesz, bejelöltem magamnak. Kíváncsiságból. Szerettem a Gyűrűk ura, Harry Potter filmeket,… Vaják (1) – Az utolsó kívánság olvasásának folytatása
Hazudj egy kicsit
Néhány hete láttam meg a könyvtárban egy kincsvadászatom alkalmával Frances Hardinge kötetét. Felkeltette az érdeklődésemet a fülszöveg. Sajna jó ideig a polcon szenvedett szegény, mire nekiálltam olvasni, aztán röpke két hét alatt - mert néha dolgozni is kell, nem olvashatok non-stop - sikerült is átrágnom magam rajta. Érdekes élmény volt olvasni, először totál komor volt… Hazudj egy kicsit olvasásának folytatása
Újra a múltban
Mondhatnám azt is, hogy óriásiak voltak az elvárásaim, amikor kezembe vettem a kötetet. Nagyon nagy hatással volt rám a sorozat első része (Outlander – Az idegen), és ugyan ezt elmondhatom a folytatásáról is. Érzelmes, szókimondó, ugyan akkor ott vannak benne a francia udvari pletykák és ármánykodások, ahol sokszor hazudni kell a túlélésért, és az ellenségek,… Újra a múltban olvasásának folytatása
Emlékezz
A könyvtárban nézelődtem az ifjúsági könyvek között, amikor megakadt a szemem egy címen. Tudtam hogy valahonnan ismerős. Aztán elolvastam a fülszöveget és beugrott hogy én már láttam filmen ezt a történetet. Az emlékek őrzője. Nagyon tetszett. Persze hogy velem utazott a könyv haza (néhány másikkal együtt természetesen). Néhány nap alatt elolvastam, igazából nem vaskos olvasmány,… Emlékezz olvasásának folytatása
200 évvel korábban
A minap ültem a szobában és a könyvespolcomat nézegettem, hogy mi legyen a következő, amit elolvashatok. Nem jutottam dűlőre. Viszont megakadt a szemem egy régi kedvencemen és eszembe jutott, milyen volt először olvasni. Akkor úgy éreztem, hogy még magamhoz képest is meglepően teljesítettem, mivel nem számítottam rá hogy olyan hamar a végére érek. Kicsit bántam… 200 évvel korábban olvasásának folytatása
A női Jack Sparrow
Tizenéves koromban nagy kedvenceim voltak a Karib-tenger kalózai filmek. Most is szívesen megnézem őket alkalom adtán, és persze a legnagyobb kedvencem a hírhedt kalóz, Jack Sparrow kapitány.nagy valószínűséggel ezért ia akadt meg a szemem ezen a történeten. A kalózok többsége férfi, de mi lenne ha most egy a "gyengébbik" nemből való valaki csapna oda. Imádtam… A női Jack Sparrow olvasásának folytatása
Asylum
A bolyongó lélek Hirtelen nem is tudom hogyan fogalmazzam meg a benyomásaimat erről a történetről. Para. Nem ijesztő vagy házborzongató, inkább parás. Az érzés mikor azt hiszed, a szereplőkkel együtt egy kicsit neked is az agyadra mennek a furcsábbnál furcsább történések, ráadásul mindez egy olyan helyen, ahol azelőtt sorozatgyilkosok elméjét kezelték, egyáltalán nem emberhez méltó… Asylum olvasásának folytatása
Tövistrilógia
Nagyon sokáig kerülgettem Mark Lawrence könyvét, mire rászántam magam az olvasásra. A széthullott birodalom trilógia. Jorg Anchrat. Egy tipikus anti hős, aki már gyermekként szörnyű borzalmakat élt át és már fiatalon egy egész birodalom vezére lett saját elszántságából, és kitartásából. Nem is tudom, hogyan fogalmazhatnám meg egyszerűen a benyomásaimat. Talán a legjobb szó ez: letehetetlen.… Tövistrilógia olvasásának folytatása
avagy a modern Prométheusz
Mindenki találkozott már valamilyen formában ezzel a történettel. Ezek közül sokat az eredeti mű ihletett, ám több feldolgozásában nem szabtak határt az alkotói képzeletnek, hogy itt-ott kiegészítsék az alap történetet. Valószínű sokan élnek abban a tévhitben - köztük eddig én is - hogy Frankenstein maga a szörnyeteg. Nos, ez valamilyen formában igaz is, ám ő… avagy a modern Prométheusz olvasásának folytatása
Gyönyörű Titkok Múzeuma
Sorsok, életek, skatulyák. De vajon meghatározhatja-e az életünket mindörökre a hit, amibe születtünk, a testi hibák, melyeket magunkon viselünk vagy éppen a környezet, amiben felnőttünk. Ráerőltethető-e valakire a "sorsa"? El kell-e fogadnunk, vagy van választási lehetőség? A Gyönyörű Titkok Múzeuma számomra ezeket a témákat érintette. Két fiatal, akiket körbezár a környezetük, a neveltetésük, a hitük.… Gyönyörű Titkok Múzeuma olvasásának folytatása