kortárs, regény

Cigányút (Chuck Palahniuk)

Nem tudom, hogy ezt a könyvet hány ember olvasta, ellenben nagyon kíváncsi lennék a véleményükre. Könyvklubos húzás eredményeként akadt a kezembe még a legutóbbi Rómer könyvklub napon, és mivel csak ezt tudtam a háromból beszerezni, így ezt kellett olvasnom. Igazából egyszer félre is tettem, erről később.

Nagy nehezen álltam csak neki olvasni, mert pont előtte végeztem a Vaják harmadik kötetével. Viszont érdekelt is, azok alapján, amiket a többiek mondtak róla. Igazából nem volt rossz könyv, ám annyira jó sem. Az első sorokkal már úgy kezdett, hogy;

„Ha el akarnád olvasni ezt a könyvet, ne fáradj. Néhány oldal után úgyis elmegy tőle a kedved. Hagyd a francba. Menekülj. Tűnj el, amíg szépen vagy.”

Nos. Azt hiszem, hogy hallgatnom kellett volna az íróra. Hogy őszinte legyek, végigolvastam, viszont kevésre emlékszem belőle konkrétan. A történetet nem mesélem el, akkor elspoilerezném az egészet. Lényeg, a lényeg; nekem nem tetszett. Ez az egyszerűsített vélemény. A kicsit bonyolultabb, hogy találtam benne sok idézetet, ami tetszett, mert valahogy elgondolkodtatott, vagy egyszerűen csak nagyon betalált. (A cikk végén megtaláljátok őket.) Ezeken az idézeteke kívül aztán voltak visszatérő mondatai a főszereplőnek, amik kifejezetten idegesítettek. Ilyen volt például, amikor hasonlatot keresett és pár sorban egymás után a „Lásd még: …” kifejezés jött szembe. Vagy ehhez hasonlóan a; „ … nem a legjobb szó, de most ez jut eszembe”. Túl gyakran és túl sokszor kerültek elő ezek a mondatok, és egy idő után már zavaró volt.

A kétszer való elkezdésről csak annyit, hogy úgy a könyv felénél egyszer feladtam. Jó pár napra félretettem, többek között, azért mert egyszerűen nem értettem meg a lényeget, és kezdett idegesíteni a szexterápiás „nyűglődés”. El is olvastam közben egy másik könyvet. Aztán azt hiszem, hogy pont arra a kis pihenőre volt szükség, mert végül mégis csak elolvastam egészében a kötetet. A véleményem nem változott a második felénél sem, egyedül talán annyi, hogy valahol a vége felé értelmet nyert a cím.

Azt hiszem, megmaradok annyiban, hogy egynek elment, és van néhány jól csengő idézetem.


„ – Igen – mondja anyám – , mindig valami ellen küzdöttem, de egyre inkább érzem hogy egyszer sem valami mellett. (…)
 – Persze semmibe sem kerül kritizálni, elítélni, kifogásolni mindent, de mit érek vele? (…)
 – Elégedetlenkedni nem ugyanaz, mint valami újat létrehozni – folytatja anyám a képen kívül. – Háborogni egyszerűbb, mint építeni. Leszólni valamit könnyebb, mint jobbra cserélni…”

„Úgy értem, kezdek belefáradni, hogy soha sincs igazam, csak azért, mert pasi vagyok.
Úgy értem, hányszor vághatják arcodba, hogy elnyomó, előítéletes ellenség vagy, amíg feladod a harcot, és tényleg az leszel. Úgy értem, a férfiak nem születnek hímsoviniszta disznónak, valaki azzá teszi őket, és az a valaki egyre gyakrabban nő.
Egy idő után behúzod a farkad, és inkább elfogadod a tényt, hogy férfisoviniszta, bigott, érzéketlen ördög vagy, a kretének kreténje. Igaza van a nőknek. Tévedtél. Hozzászoksz a gondolathoz. Megfelelsz az elvárásoknak.
Ha szorít a cipő, a lábadból faragsz.
Egy isten nélküli világban az anyák a mindenhatók. Övék az utolsó felszentelt, támadhatatlan piedesztál. Hát nem az anyaság az utolsó mágikus csodánk? Egy csoda, ami megtagadtatott a férfiaktól.
Lehet, hogy a férfiak örömmel lemondanak a gyermekszülésről, a vérről és a fájdalomról, de valójában csak savanyú a szőlő. Az biztos, hogy minden teljesítményük eltörpül emellett. Fizikai erő, absztrakt gondolkodás, fallosz – a férfiak összes előnye pusztán totem.
Még egy szöget sem lehet beverni a farkunkkal.
A nők természetes adottságok dolgában születésüktől kezdve messze élenjárók.
Amint a férfiak is szülhetnek, majd elkezdhetünk beszélni az egyenlő jogokról.”

„Az emberek olyan régóta dolgoznak azon, hogy a világ biztonságos, jól szervezett hely legyen. A végén már észre sem vették, hogy milyen unalmas lett. Az egész világ immár termékellenőrzött és sebességkorlátozott és zónákra osztott és megadóztatott és beszabályozott, minden lakója minősítve és nyilvántartva és címmel ellátva. Sehol nem maradt hely a kalandra, kivéve a megvásárolhatókat. A hullámvasúton. A moziban. De ezek csak amolyan hamis izgalmak. Mindenki tudja, hogy a dinoszauruszok nem eszik meg a kisiskolásokat. A tesztközönség csírájában elfojt minden eshetőséget egy valamirevaló tragédiára. Még a látszatára is. És mivel nincs lehetőség igazi bukásra, valódi kockázatra, esélyünk sem marad egy valamire való megváltásra. Igazi diadalmámorra. Valódi lelkesültségre. Élvezetre. Felfedezésre. Újdonságra.”

„Úgy is eltölthetjük az életünket, hogy a világ mondja meg nekünk, kik is vagyunk. Épeszűek vagy őrültek. Szentek vagy sexmániások. Hősök vagy áldozatok. Rábízhatjuk a történelemre, hogy eldöntse helyettünk, jók voltunk vagy rosszak. Engedhetjük, hogy a múltunk határozza meg jövőnket.
Vagy akár magunk is dönthetünk.
Talán épp az a dolgunk, hogy valami jobbat találjunk.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s