könyv, Könyvélmény

Létállomás 1. (Takács Éva)

Nagyon nagy öröm volt a számomra, amikor megkerestek a lehetőséggel, hogy egy friss magyar szerző könyvének olvasására lenne lehetőségem. Meg is ragadtam az alkalmat, bár éppen egy olyan időpontban érkezett, amikor szinte alig volt esélyem az olvasásra. Akkor született meg a kisfiam, így, bár számtalanszor kezembe vettem az e-bookot, mégsem tudtam úgy haladni, ahogy szerettem… Létállomás 1. (Takács Éva) olvasásának folytatása

könyves program, könyvklub, Könyvmoly napló, krimi, pszicho thriller, thriller

Könyvklub a krimi jegyében

Az elmúlt hétvégén ismét összeültünk a lányokkal. Kitárgyalni, hogy milyen krimi témájú könyveket vettünk gorcső alá az elmúlt klub óta. Bevallom, én magam először a szó jelentésének néztem utána. Szeretem a krimiket, viszont még sosem fogalmaztam meg magamnak igazán, hogy pontosan milyen könyvek is tartoznak bele ebbe a témába. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nagyon-nagyon… Könyvklub a krimi jegyében olvasásának folytatása

Egyéb, könyv, könyves program, könyvklub, Könyvmoly napló, művészet

Könyvklub – Ismét online

Néhány nappal ezelőtt ismét összeültünk egy kiadós beszélgetésre a lányokkal. Megtartottuk a második online könyvklubos találkozót. Nagyon vártam az újbóli eszmecserét, és hogy ki, mit olvasott az elmúlt néhány hétben. Sok-sok szuper ajánlást hallottam, egyik érdekesebb volt, mint a másik. A témánk pedig: Művészettörténettel kapcsolatos könyvek Abban egyeztünk meg, hogy végül is sok minden beleillik… Könyvklub – Ismét online olvasásának folytatása