Könyvélmény

Utóirat: Elvittem az autót (Riley Baker)

Riley Baker könyve rövid, a maga kicsivel több, mint 100 oldalával, mert igazság szerint egy hosszabb novella, mégis hangulatos volt olvasni. Egy kis szösszenet az életből, helyenként nagyon vicces hasonlatokkal és szituációkkal.

“Ki ne képzelte volna már el számtalanszor a fejében azt a jelenetet, amikor jól elbánik a sráccal, aki félrelépett…Paige Elliot vagyok és éppen most törték ripityára a szívem…Ami azt illeti hiszek a karmában, de ő sincs mindig résen…Szóval nekem kellett gondoskodnom arról, hogy a bűnös megkapja a méltó büntetését…”

Az alaptörténet sok mindenkinek ismerős lehet, az egyik fél átveri és megcsalja a másikat. Már amikor egy megcsalásra fény derül, sem lehet kellemes, pláne utána, annak fényében, ki hogyan dolgoz fel egy ilyen esetet.

Tetszett, hogy maga a történet rövid, ám annál többet mondott el és bővelkedett szarkasztikus humorban is. Különösen bejött a végkifejlet (nem, nem fogom elárulni, tessék elolvasni), ahogy az egész konfliktus fel lett oldva a főszereplő Paige által. Aki egy felettébb szimpatikus csajnak fest, és elég talpra esettnek ahhoz, hogy bármit meg tudjon oldani az életben.

A könyv formai megoldása is tetszett, igazából elsőre emiatt vettem kézbe. Kézbe illő kivitel, egyszerű borítódizájn. Aztán ott voltak az oldalakon szereplő, kis kézzel írott cetlire emlékeztető illusztrációk. Tudjátok, amikor csak előkaptok egy papír fecnit és leírtok rá egy emlékeztetőt vagy telefonszámot (aztán mikor kellene, már nem találjátok sehol).

Igazából ahhoz, hogy elmondjam pontosan miért is tetszett a könyv spoilereznem kellene, azt viszont nem szeretnék, mert jó kis sztorinak tartom, és nagyon hamar el lehet olvasni. Nem hosszú, kellőképpen szórakoztató, viszont kicsit túlárazottnak érzem.


Kedvenc idézetek a könyvből

“Danny egyébként az a típusú pasi, aki mellett nem tud az ember csak úgy elsétálni az utcán. Persze, nem pusztán azért, mert már tízkilóméteres körzetben is érezni lehet az Armani parfümjének bódító illatát.”

“De abban a percben, hogy az embernek egy másodpercre is megnyugodna a szíve, a sors jól pofán veri.”

“- Nem, ő csak szabadjára akarta engedni Voldemort baziliszkuszát a gatyájából.”

“- Egyébként tolni kell az ajtót – nézett rám cinikus pillantást vetve.
– Tudom én, hisz ezen keresztül jöttem be.
– Akkor bizonyára véletlenül húzod már vagy tíz perce, azt kiabálva, hogy feltárulhatna végre a Titkok Kamrája.”

“Igen, ha majd egyszer könyvet írok az élet nagy tapasztalatairól, akkor a bevezető mondata fixen az lesz: soha ne mondd azt, hogy téged már semmi nem tud meglepni, mert rohadtul tévedni fogsz.”

“- Te voltál már igazán szerelmes? – szegeztem neki a kérdést.
– Igazán? Ezt hogy érted?
– Úgy, hogy nem tudsz elaludni anélkül, hogy ne a másikra gondolnál.
– Ha ez a szerelem, akkor én szerelmes vagyok a dupla sajtos hamburgerbe.”

“Minden jó, ha a vége jó. Vagy ha már rögtön az elején hallgatunk a megérzéseinkre!”

“Te voltál a válaszom. De most már tudom, hogy csak egy rosszul feltett kérdésre!”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s