Eredetileg könyvajánlót hoztam volna nektek, aztán meggondoltam magam, mert tegnap óta motoszkál a fejemben egy gondolat. Egy csoportos feladat révén, a hétvégén újra elővettem egy régi hobbimat, a rajzolást. Már nagyon régen ültem le csak úgy alkotni valamit, de mivel jött a kérdés, hogy mit szerettem régen csinálni, ami az óta esetleg elfelejtődött, egyből ez… Az alkotás öröme olvasásának folytatása
Kategória: művészet
Az ágybérlő (Beth O’leary)
Az egyik előző cikkemben már tettem róla említést, hogy ez a könyv pont jókor talált meg. Mert úgy érzem, hogy inkább a könyv talált meg engem, mint én őt. Amúgy már régóta kinéztem magamnak a könyvet. Izgalmasnak ígérkezett a történet: adott egy nő és egy férfi, akik egy lakásban laknak, egy ágyban alszanak, viszont sosem… Az ágybérlő (Beth O’leary) olvasásának folytatása
Könyvklub – Ismét online
Néhány nappal ezelőtt ismét összeültünk egy kiadós beszélgetésre a lányokkal. Megtartottuk a második online könyvklubos találkozót. Nagyon vártam az újbóli eszmecserét, és hogy ki, mit olvasott az elmúlt néhány hétben. Sok-sok szuper ajánlást hallottam, egyik érdekesebb volt, mint a másik. A témánk pedig: Művészettörténettel kapcsolatos könyvek Abban egyeztünk meg, hogy végül is sok minden beleillik… Könyvklub – Ismét online olvasásának folytatása
Légy kreatív, tanulj valami újat
Az ünnepek közeledtével mindig elkap az alkotási láz. Szeretem a saját készítésű ajándékokat, vagy éppen csak eltölteni az időt ilyen-olyan szöszmötölős dolgok elkészítésével (pl. képeslapok, ajándékkártyák, naptár oldalak, hajtogatós dolgok, ajtódíszek). Húsvét apropóján sincs ez másképpen, és eszembe jutott, amikor tavaly ellátogattam egy jobb agyféltekés rajz tanfolyamra. Hatalmas élmény volt. Három nap teljes kikapcsolódás, egész… Légy kreatív, tanulj valami újat olvasásának folytatása