Könyvek, amiket örökbe fogadhatsz

Nem tartozom a megszállott könyvgyűjtők közé, és tudom hogy mikor van elég könyvem. Helyesbítek. Inkább azt tudom, hogy mikor jön el az az idő amikor egy könyvemnek új gazdát kell találnom, mert az én életemben már betöltötte a szerepét. Útmutatást adott, megnevettetett, vagy éppen segített ellazulni a stresszes időkben.

Így most ezek a könyveim szerető, új gazdájukat keresik:


Az Arab

Szerző: Borsa Brown

Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között. Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá. Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek?

Az erotikus részekre tekintettel 18 év feletti olvasóknak ajánlott!


Yzabel – Provance varázslatos arca

Szerző: Guy Gavriel Kay

A tizenöt éves Ned Marriner elkíséri fotóművész apját Provence-ba, hogy hat héten át a festői szépségű tájakat járják, képeket készítve egy dekoratív albumhoz. Amíg apja fényképez, Nedet titokzatos események rádöbbentik, hogy az iPodok, mobiltelefonok és hibridüzemű autók modern világában még mindig jelen vannak bizonyos ősi hatalmak. Egy megszentelt, kísértetjárta éjszakán, amikor az élők és a holtak birodalmát elválasztó falak leomlanak, mitikus alakok támadnak fel, mai hétköznapi emberek életét változtatva meg mindörökre.


7esével

Szerző: Holly Goldberg Sloan

Willow Chance egy tizenkét éves zseni, megszállottja a természetnek és diagnosztizálásnak. Nehezen kommunikál az emberekkel, de a fejszámolás mindig megnyugtatja. Williow-t még csecsemő korában örökbe fogadták, és nevelőszülei mellett minden könnyűnek tűnk, boldog, csendes életet élt egészen mostanáig. Willow világa tragikusan megváltozott, amikor nevelőszülei meghaltak egy autóbalesetben. Így a lánynak egyedül kell szembenéznie egy számára érthetetlen világgal.


Türkizzöld Tél

A Cseresznyepiros nyár folytatása

Szerző: Carina Bartsch

A ​helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?


Szulejmán – Sorozat és történelem

Szerző: R. Kelényi Angelika

A ​sorozat és ami mögötte van. I. Szulejmán szultán 1494 novemberében született Trabzonban és 1566. szeptember 6-án, Magyarországon, Szigetvár alatt vesztette életét. 1520-tól haláláig az Oszmán Birodalom uralkodójaként hódított. A török nép ikonikus ura a magyar történelmet egy kicsit is ismerő hazánkfiaiból rajongást biztos, hogy soha nem váltott volna ki, ha az egyik kereskedelmi csatorna meg nem vásárolja az uralkodó életéről szóló sorozatot.
A 2013 januárjától vetített Szulejmán című török filmsorozat nyomán a szultán negatív megítélése sokat változott, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy – különösen a romantikus lelkületű tévénézők – megkedvelték a Halit Ergenç által alakított Fényességest. A történelmi események, személyek tekintve, hogy tulajdonképpen egy szappanoperáról beszélünk nem minden esetben egyeznek a valósággal, de ezt nem is várhatjuk el, a főcímben meg is jegyzik az alkotók, hogy a mű történelmi ihletésű, ami nem azonos a történelmi hűséggel.


Szerelem első kattintásra

Szerző: Emma Garcia

Miután Rob, Viv volt vőlegénye háromszor is lefújta az esküvőt, a lány tudja, hogy csak segítséggel állhat talpra. S miközben összetört szívek történeteit kutatja az interneten, kipattan az agyából az isteni szikra – saját weboldalt létesít! Ahol az összetört szívűek mindent egy helyen találhatnak meg. Csakhogy az útmutatás, amelyhez a weboldal révén jut, mintha nemigen segítené Rob visszaszerzésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy legjobb barátja és tettestársa, Max irányába vezeti. De hát hol marad Max, amikor Vivnek leginkább szüksége lenne rá? És Rob belátja valaha a tévedését? Egyébként pedig létezik olyan hatékony böngésző, amely képes megakadályozni, hogy összetörjük saját szívünket… vagy másokét?


Rejtekhely Párizsban

Szerző: Corine Gantz

„Kezdje újra Párizsban!” A háromgyerekes, megözvegyült Annie ezzel a mottóval ad fel hirdetést egy amerikai újságban, és házát kisvártatva elárasztják az új lakók: az erőszakos férjtől menekülő ex-modell két gyerekével, az anorexiás fiatal lány és a szívdöglesztő francia festőművész. Ám nem csak ők kezdenek új életet Annie házában: Annie maga is újjászületik. Miközben lakói megmentésével van elfoglalva, rájön, hogy neki is változtatni kell az életén. Szerelem, humor, bonyodalom! Kell ennél több?


Ragyogás

Szerző: Amy Kathleen Ryan

Mit ​éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek. A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben. Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.


Queenie Hennessy szerelmes levelei

Szerző: Rachel Joyce

Queenie ​Hennessy nemrég költözött a Szent Bernát Otthonba, hogy itt várja be, míg súlyos betegsége végleg felemészti. És bár a testi gyógyulásra nincs remény, a lelkét fojtogató titkoktól és kimondatlan szavaktól még megszabadulhat. Levelet ír annak az embernek, akihez hosszú éveken keresztül plátói szerelem fűzte. Legnagyobb meglepetésére a férfi válaszlevelében megírja, hogy gyalog indul el Anglián keresztül, hogy meglátogassa őt. Queenie Hennessy addig nem halhat meg, amíg Harold Fry el nem ér az otthonba. Ezzel kezdetét veszi a várakozás, melyben támasza és segítsége Mary Inconnue nővér, aki a legnehezebb órákban is biztatja őt. Queenie levelek hosszú sorába kezd, melyekben feltárul egy életen át tartó, beteljesületlen szerelem története, ami tele van elfojtással, fájdalommal, megbánással, kétségekkel, ugyanakkor rengeteg szeretettel, erővel és önfeláldozással.


Milyen is a boldogság?

Szerző: Jennifer E. Smith

Két ​vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják. Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él. Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De vajon lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.


Kezünkben a jövőnk

Szerző: Jay Asher, Carolyn Mackler

1996-ban ​járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok és a legjobb barátok is voltak egyszerre. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük… Ezért is olyan kínos most ez a találkozás, amikor Josh – édesanyja kérésére – átviszi Emmának az Amerikai Online (AOL) cégtől postán kapott CD-ROM-ot. Később a kapott anyag feltöltése után Emma automatikusan a Facebook oldalán találja magát – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Felfedezését nyomban megosztja Joshsal is. Legnagyobb megdöbbenésükre tizenöt évvel későbbi önmaguk és életük tárul fel előttük, ám valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük megváltozott. Kénytelenek szembenézni azzal, hogy mit csinálnak jól és rosszul az életük során, ugyanakkor szembesülniük kell azzal a ténnyel is, hogy a jelenben meghozott döntéseik hatással vannak nemcsak a jövőjükre, hanem a jelenükre is.


Indián égbolt

Szerző: Catherine Anderson

Indigo ​Wolf, szülei fehér és komancs hagyományai közötti vékony mezsgyén egyensúlyozva az oregoni Farkasok földjének lakóitól elidegenedve nő fel. Egyetlen tisztességes hölgy sem nevezi a barátjának, egyetlen férfi sem érti meg az ő különös, megfoghatatlan lelkét – amíg a kemény Jake Rand meg nem érkezik a városba.
Indigó apja súlyosan megsérül egy titokzatos balesetben, melyet több hasonló előz meg, Jake pedig felajánlja, hogy vezeti Farkasölő helyett a családi bányát. Valódi szándékát és kilététét azonban titokban tartja a család előtt… Indigo segít a férfinak eligazodni a bányában, s közös munka során Jake egyre jobban vonzódik a lányhoz. Mikor pedig Jake-et és Indigót alaptalanul hírbe hozzák, Jake, hogy megmentse Indigó becsületét, feleségül veszi a lányt. Indigót azonban óvatosságra inti Jake gyengédsége és gyanakodva fogadja a férfi közeledését. Vajon Jake türelmesen próbálkozva eljut-e a harciasnak tűnő, valójában azonban nagyon is sebezhető Indigo szívéhez? Vagy a bányát szabotáló gonosztevő kettejük közös jövőjét is tönkre teszi?


Ha esélyt adnál

Szerző: Abbi Glines

Féktelen szerelmi történet; gyógyír azoknak, akiknek a Ha az enyém lennél olvasása összetörte a szívét… Egyáltalán nem könnyű őrülten magunkba bolondítani egy fiút. Mármint, hogy a fiú őrüljön meg a szerelemtől. Különösen akkor nehéz ez, ha az érintett fiú emberemlékezet óta az unokanővérünkbe szerelmes. Ami laza szórakozásnak tűnt, a csábítás játékává válik. Sawyer és Lana szándékai talán eltérőek, de ugyanolyan hévvel vonzódnak egymáshoz… Sawyer egy fájó szakításból próbál kilábalni. Három évig járt együtt Ashtonnal, gyerekkori szerelmével, akiről kiderült, hogy mindvégig Beau-t, Sawyer testvérét szerette. Lana Ashton unokatestvére, és azért érkezett, hogy vele töltse a nyarat, és nem utolsósorban meghódítsa Sawyert, akit gyermekkoruk óta szeret.


Ha az enyém lennél

Szerző: Abbi Glines

„Volt ​Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?” Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát tőle, noha kislánykora óta szereti. Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…


Eltitkolt múlt

Szerző: Anne L. Green

„Alexander Cross vagyok, egy veszedelmes és vakmerő csábító, a határtalan gyönyörök legfőbb rajongója. Az erotikus hódításaimat hobbinak tekintem, a kapcsolataimból kizárok minden lehetséges érzelmi kötődést, életem elsődleges célja újabb és újabb nő meghódítása. Szándékaimat sosem titkoltam, éppen ezért nem is értem, mit esznek rajtam olyan nagyon a nők? Tényleg ennyit jelentene a külső? Az előkelőség? A gazdagság? A szép szavak? A szemtelenség valóban lefegyverző lenne? Vagy talán csak a rossz, a bűn, a gonoszság izgalma csalogatja őket?”


Cseresznyepiros nyár

Szerző: Carina Bartsch

Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét.
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?


Calendar Girl – Április, Május, Június

Szerző: Audrey Carlan

Mia Saunders 12 hónapot kap, hogy apja szerencsejáték-tartozását visszafizesse, különben megölik. A fiatal lány elvállalja, hogy négyhetenként más és más gazdag férfi eszkortpartnere legyen, fejenként 100 000 dollárért. A szex nem előírás, de felárért engedhet a csábításnak. Tizenkét gazdag és sármos ügyfél, akikkel még csak nem is muszáj lefeküdnie… volt már rosszabb állása is. Egy kikötés van csak: nem lehet szerelmes. És ha a sors máshogy akarja?
Áprilisban Mia egy hírhedt nőcsábász baseballjátékos alkalmi partnere lesz, hogy javítson a sztársportoló imidzsén. A május forrónak ígérkezik egy gyönyörű szamoai táncos társaságában. Júniusban pedig egy dörzsölt politikus veszi maga mellé, akinek szenátor fia sem a becsületéről híres.

A világsikerű Calendar Girl-sorozat második része.


Bűbájtalan

Szerző: Chanda Hahn

Mina ​Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot.


Az ember könyve

Szerző: Brandon Hackett

Háromezer embert ragadtak el egyszerre a Föld különböző pontjairól. Köztük van Attila, a félénk budapesti kamasz fiú, Jurij Vitkov, a magabiztos orosz vállalkozó és annak lánya, a tízéves Aurora is. Háromezer ember, akik most egy élő űrhajó belsejében utaznak, és minden pillanatban egyre távolabb kerülnek a Földtől. Nyomasztó körülmények között élnek összezsúfolódva, erkölcsök nélküli, öntörvényű közösségbe szerveződve anélkül, hogy tudnák, miért kerültek ide, hova tartanak, és milyen sorsot szántak nekik elrablóik. Hamarosan egy számukra felfoghatatlan, idegen világba érkeznek, ahol az evolúció egészen más utat választott magának, és az érkezésük fajok és kultúrák százainak életét dúlja fel. Attila, Jurij és a többiek előtt csak a túlélés lebeg, de előbb-utóbb szembe kell nézniük egy sokkal fontosabb kérdéssel. Vajon sikerül-e megőrizniük az emberi mivoltukat?


A titkosügynök

Szerző: Joseph Conrad

Mr. Verloc, a címben szereplő titkosügynök – igazában szatócs és tipikus nyárspolgár – beépül a Londonban élő anarchisták közé, és értesüléseket szerez róluk egy nagyhatalom követsége számára. A követségnek azonban valami merényletre volna szüksége, amit a menekült anarchisták követnének el, hogy azután a felháborodott angol kormány börtönbe csukja vagy kiutasítsa őket. Mr. Verloc jó pénzért erre is hajlandó: szállítja a merényletet. A greenwichi obszervatórium felrobbantása azonban nem egészen úgy sikerül, ahogy tervezte. A titkosügynök politikai krimi. Másrészt azonban pszichológiai regény: Mr. Verloc feleségének és félkegyelmű sógorának lelki kálváriája, s a politikai alvilág homályos céljai és a magánélet nyomorúságai összefonódva végül hármas tragédiához vezetnek.


A Szent-Johanna Gimi (1.) – Kezdet

Szerző: Leiner Laura

Név: Rentai Renáta (Reni)
Kor: 14
Beszélt nyelv: magyar, francia
Magamról: (Nem publikus adat, hozzáférés korlátozva) Az, hogy elköltöztünk, és sulit váltottam, a lehető legjobb dolog, ami történt velem, mert végre lettek barátaim (kettő is!), nem cikiznek, és találkoztam vele, aki igazán nagyon menő!
Érdeklődési kör: könyvek, olvasás, filmek, internet, azon belül is: Honfoglaló, KvízPart
Klubtagság: Mit olvasol most?; Kedvenc könyvek; Sims; Mindhalálig Beatles!; Milyen idő lesz holnap?; TeveClub


A Szent-Johanna Gimi (3.) – Egyedül

Szerző: Leiner Laura

Név: Rentai Renáta (Reni)
Kor: 15
Beszélt nyelv: magyar, francia
Magamról: (Nem publikus adat, hozzáférés korlátozva) Valami nem stimmel… Mintha visszafordult volna az idő, megint nincs senkim, akire számíthatok. Egyedül vagyok.
Érdeklődési kör: könyvek, olvasás, gitár, suliújság
Klubtagság: Jalapeno; Kedvenc könyvek; Mindhalálig Beatles!; Oasis; Kezdő gitárosok; Akkor sem tudok rajzolni!


A Szent-Johanna Gimi (8.) – Örökké

Szerző: Leiner Laura

“- Van valami, amiért még mindig haragszol az elmúlt évekből? – néztem a szemébe, amikor megálltunk a kapunkban.
– Nem. Nincs – szólt őszintén, némi töprengés után. – Neked?
– Azt hiszem, nincs – ismertem be, és komolyan is gondoltam. – Viszont – tettem hozzá, amolyan “azért ne nyugodj meg” pillantással – nehogy azt hidd, hogy Benoit nem jelentett nekem sokat.
– Gondolom. De a te kitalált barátodat Jérome-nak hívták – emlékeztetett mosolyogva.
– Részletkérdés – nevettem el magam, aztán a vállába fúrva az arcom, szorosan átöleltem. – Örülök, hogy az elmúlt négy évem minden egyes napja rólad szólt – suttogtam alig hallhatóan.
Cortez kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni, majd hosszasan megcsókolt, engem pedig elöntött a forróság a hajnali hűvösben. Azt hiszem, ezt végleg megbeszéltük.”


A Melankólia-öböl buja bestiája

Szerző: Christopher Moore

A kaliforniai Pine Cove kisvárosának pszichiátere egy haláleset miatt úgy dönt, pácienseinek antidepresszáns helyett placebót ad, így aztán természetesen – vagy inkább mesterségesen – a helyi kocsma látogatottsága jelentős növekedésnek indul. A baj csak az, hogy a forgalom fellendítése érdekében meghívott blueszenész szomorú akkordjai egy kolosszális, Steve névre hallgató tengeri szörny figyelmét is felkeltik, amely monstrum, nos, odavan a tartálykocsikért.
A morózus Pine Cove hirtelen felpezsdül, különösnél különösebb események követik egymást, és a helyi rendőr, aki fű alatt még füvezik is, kénytelen összeszedni magát, hogy kiderítse, mi történik.

A Christopher Moore-ra jellemző, sajátos humorú és fordulatos történetben furcsa szereplők életébe nyerhetünk bepillantást, akik élete kizökkent a normális kerékvágásból… egyenesen rá a sínekre.


A könyvárus rejtélye

Szerző: Mark Pryor

Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig… pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték.
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.


Ha bármi felkeltette az érdeklődésedet, keress bátran az

info@konyvpont.com

címen, vagy a Facebookon és megbeszéljük a részleteket.