Kitaszítottak (Amira Stone)

Itt ülök a számítógép előtt, mellettem a szerző könyve, és igyekszem nem az első mondatomban elsütni, hogy mennyire letehetetlen volt a könyv. (Persze, hogy nem tudtam várni, és azzal kellett kezdenem, hogy tetszett.) Pedig már elég régóta fent figyelt a polcomon. Anno a borító és a fülszöveg miatt akadt meg rajta a szemem, egyből meg is rendeltem magamnak, lévén nagy fantasy bolond. Már bánom, hogy nem előbb kezdtem el olvasni, meg azt is, hogy még nincs folytatása.

A mágia rabjai sorozat első része ez a kötet, és komolyan mondom, nagyon hamar kiolvastam, annak ellenére, hogy az eleje kicsit döcögősen ment, a könyv második felét már egy délután alatt ledaráltam. Meg van, amikor leülsz, hogy olvasol 1-2 fejezetet, aztán este 11-kor arra eszmélsz, hogy elfogyott a könyv? Velem pontosan ez történt, és egy cseppet sem bántam, hogy másra nem maradt időm.

Maga a történet kicsit laposkásan indult, megismerkedtem a szereplőkkel, akiket néha összekevertem. Ez annak volt betudható, hogy minden fejezet másik főszereplő szemszögéből mutatta be az eseményeket, és végig egyes szám első személyben íródott. Aztán volt négy főszereplő. Viszont ahogy haladt a történet, és jobban megismertem mindenkit, már könnyebb volt.

A történet dióhéjban (spoiler nélkül):

Adott négy fiatal; egy hercegnő, egy volur (varázslónő szerű személy), egy harcos utcagyerek és egy szintén a harcban jártas, árulásért kitagadott családból származó ifjú. Az ő kalandjaikat követhetjük végig, amik telve vannak bonyodalmakkal, választási lehetőségekkel, kényszer szülte helyzetekkel, verekedéssel és mágiával. A sorsuk összeforr, mert az Égiek (a történetbeli istenségek) az egyik fiút a volur társának szánják, a hercegnő pedig csak szimplán lázadó típus, ami nem kevés kavarodást okoz. Ráadásul a világ, amelyben a történet játszódik, erősen feloszlik a szegény és tehetős rétegre, sőt, továbbmenve az elitekre, és azokra, akik kb. nem valók semmire, csak dolgozni a bányákban. Amúgy kicsit Trónok harca beütése is van az egésznek, persze egy lightosabb kivitel, kevesebb benne az öldöklés, viszont politikai intrikában itt sincs hiány.

Érdekes módon, ahogy olvastam nem a főszereplők közül került ki a kedvenc karakterem, hanem az egyik fiú húga nyerte el a tetszésemet. Tiiu karaktere nagyon szimpatikus számomra, szívesebben megtudtam volna róla többet is (talán majd a folytatásban). Pláne, hogy ő is mágikus képességekkel rendelkezik, és úgy érzem ez még csavarni fog egyet az alaptörténeten.

A többiek is a szívemhez nőttek, hol azért mert kiállnak a családjukért, bármi legyen is az ára, hol azért mert fütyülnek a szabályokra és a saját fejük után mennek.

Szívből ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretik a Trónok harcát, bár ebben sárkányok nincsenek (még), akik odavannak a fantasy történetekért és azokért a kalandokért, amiket csak a huszonévesek elszántsága és önfejűsége szülhet.