Eredetileg nem erről szerettem volna írni nektek, viszont már egy ideje kikívánkozik egy kicsit a mondanivaló, hogy milyen érzés is könyvszerető emberként egy vírus miatti intézkedés következtében otthon „szorulni”. Mind a hobbimból, mind pedig a munkámból adódóan sokat foglalkozom könyvekkel, könyves rendezvényekre, könyvtárba és könyvesboltba járok, könyvklubokon veszek részt és tartok is. Mióta itthon „kell”… Könyvmoly karanténban olvasásának folytatása
Címke: kiemelt
Puszi, Erzsi! – A világ macskaszemmel (Homonnay Gergely)
Már viszonylag régóta követem a közösségi médiában az Elnök asszony tevékenységét, mégis, amikor először találkoztam a könyvével, még semmit sem tudtam róla. Végül csak 2020-ban jutottam el oda, hogy elolvashassam. A történetek stílusa nagyon megtetszet, jókat derültem egy-egy szellemes megfogalmazáson, behasonlításon. Egy hiánypótló kötet arról, hogyan is vélekednek rólunk, emberekről a macskák. Főleg a budai… Puszi, Erzsi! – A világ macskaszemmel (Homonnay Gergely) olvasásának folytatása
Könyvklub – Online kiadás
Ismét egy jó hangulatú beszélgetésre sikerült összeülnünk, mivel megtartottuk a második könyvklubos „találkozót” is, igaz rendhagyó módon. Nekem már az, hogy könyvklubos foglalkozást tarthatok önmagában szuper élmény, most viszont mindezt online bonyolítottuk le a többiekkel, egy skype konferencia beszélgetés keretében. Mivel ezelőtt még csak meghívottja voltam ilyen találkozóknak a net világában, új tapasztalat volt moderátornak… Könyvklub – Online kiadás olvasásának folytatása
Kardos Margit disszidál (Szentesi Éva)
Szentesi Éváról talán akkor hallottam először, amikor még a könyvesboltban dolgoztam, és megjelent a Hamvaimból című kötete. Nagy siker volt, rengetegen keresték. Jobbára, azt hiszem a borítója miatt maradt meg az emlékezetemben. Most egy másik kötetét olvastam el, bár az előbbit is kivettem a könyvtárból. Ugyan a találkozón nem tudtam ott lenni, egy kismadár megsúgta,… Kardos Margit disszidál (Szentesi Éva) olvasásának folytatása
Cigányút (Chuck Palahniuk)
Nem tudom, hogy ezt a könyvet hány ember olvasta, ellenben nagyon kíváncsi lennék a véleményükre. Könyvklubos húzás eredményeként akadt a kezembe még a legutóbbi Rómer könyvklub napon, és mivel csak ezt tudtam a háromból beszerezni, így ezt kellett olvasnom. Igazából egyszer félre is tettem, erről később. Nagy nehezen álltam csak neki olvasni, mert pont előtte… Cigányút (Chuck Palahniuk) olvasásának folytatása
A századik királyné (Emily R. King)
A könyv már a borítójával megfogott, szerelem volt első látásra, mint ahogyan első olvasásra is. Már a megjelenésekor kinéztem magamnak, akkor azonban sajnos nem tudtam megvenni. Később kikölcsönöztem a könyvtárból. Akkor viszont időm nem maradt más könyvek mellett, hogy elolvassam. Végül egy leárazáson meg tudtam venni a saját példányomat, az óta sem bánom, főleg hogy… A századik királyné (Emily R. King) olvasásának folytatása
Könyvklub.Saját.Az első.
Február utolsó napján abban a szerencsében volt részem, hogy megtarthattam életem első, saját könyvklubos foglalkozását. A tánctanárom jóvoltából, és vele karöltve született meg az ötlet, majd a kivitelezés is, mivel a stúdió adott otthont az eseménynek. Eddig is könyvmolynak tartottam magam, most még inkább, és egy olyan tevékenységbe foghattam, amit úgy hiszem nagyon is szívesen… Könyvklub.Saját.Az első. olvasásának folytatása
Vaják (3) – Tündevér
Most így frissen, melegében, mert tegnap este fejeztem be a sorozat következő kötetét. Azt hiszem az idei évre ez lesz a befutó, bár még nem kiabálom el, sok könyv van még hátra az év végéig. Minden esetre most sem csalódtam. A Vaják könyvek harmadik része már egy kicsit különbözik az előzőektől. Itt már nem, mint… Vaják (3) – Tündevér olvasásának folytatása
2020 első könyvklubja
Az idei év első könyvklubja a Rómer házban. Már nagyon vártam, hiányzott a társaság, és már kíváncsi voltam, hogy kinek mi a véleménye a feladott kötetekről. Még novemberben a következőket húztuk: Az előbbi egy önfejlesztő, pszichológia könyv, az utóbbi egy, az északi népek történetét elmesélő leírás, konkrétabban a Völsungok története. Mint minden alkalommal, most sem… 2020 első könyvklubja olvasásának folytatása
Völsunga saga (Északi források sorozat)
A könyvklub jóvoltából került a kezembe ez a kötet. Magamtól szerintem meg sem találtam volna, pedig szeretem a mitológiai történeteket és mondákat. Főleg amiben istenek, szörnyek és miegyebek vannak. Ez a könyv még 2019 novemberében lett „feladva” olvasásra a Rómer könyvklubban. Nem sokkal a klubnap előtt sikerült befejeznem az olvasást. Maga a történet, vagyis az… Völsunga saga (Északi források sorozat) olvasásának folytatása
Shadowhunters sorozat vs. a magyar szinkron
A mostani elmélkedésemnek talán azt az alcímet adnám, hogy: a negatív kritika is kritika. Sajnos ez most így van. Szerdán (2020.01.22.) debütált magyar szinkronnal a Cassandra Clare könyvei alapján készült sorozat. Én magam a múlt évben kattantam rá eredeti nyelven a Netflixen. Rekordidő alatt megnéztem a 3 évadot, töretlenül várom a folytatást. Először nem tetszett,… Shadowhunters sorozat vs. a magyar szinkron olvasásának folytatása
Vaják (2) – A végzet kardja
Az első részhez hasonlóan ezt a „kötetet” is extra gyorsan sikerült elolvasnom. Azt hiszem kicsit beszippantott a Vaják világa. Mondjuk, erről erősen tehet a sorozat is, amit még tavaly Karácsonykor néztem meg, és amit, míg a könyvsorozat második kötetét olvastam, szép lassan másodszorra is megnéztem, az eredeti szinkronnal. Meg kell mondanom, sokkal jobban tetszik úgy,… Vaják (2) – A végzet kardja olvasásának folytatása
Év végi „elszámolás”?
A nagy Karácsonyi ünnepi szöszmösz leteltével kicsit több időm volt a közösségi médiát nézegetni. Talán most először akadt meg a szemem a sok év végi összesítőn, hogy ki mennyi és milyen könyvet olvasott, melyik volt a kedvenc, vagy éppen a kevésbé szeretett, esetleg a kritikán aluli az év folyamán. Nem tartom magam minden áron trendkövetőnek,… Év végi „elszámolás”? olvasásának folytatása
Az idei utolsó Rómer Könyvklub
Az idei év utolsó könyvklubos összejövetelére került sor csütörtökön a Rómer ház pincehelyiségében. Decemberben már így „hivatalosan” nem találkozunk, legfeljebb egy forralt bor mellett a Karácsonyi vásárban. Élvezet volt azt a két és fél órát eltölteni a többiekkel ismét. Erre az alkalomra mind a két kihúzott könyvet sikerült elolvasnom. Az egyik Oscar Wilde Boldog hercege… Az idei utolsó Rómer Könyvklub olvasásának folytatása
Győri Könyvszalon 2019
Már 19. éve rendezik meg Győrben ezt a könyvmolyokat megmozgató eseményt. Nagyon régóta érdekelt, hogy pontosan milyen rendezvény is ez valójában, ám - és itt kibukik, hogy talán nem is vagyok akkora könyvmoly (DE az vagyok!) – tavalyig még nem nagyon néztem meg közelebbről. Talán egyszer, még középiskolás koromban bekukucskáltam a színház aulájába, viszont nem… Győri Könyvszalon 2019 olvasásának folytatása
A boldog herceg
Szokatlan volt olyan művet olvasni Wilde-tól, ami ilyen rövid. A Dorian Gray arcképe volt ugyan az egyetlen, amit eddig a szerzőtől olvastam, azt viszont többször is, mégis meglepődtem e történet kurta mivoltán, hiszen csupán pár oldalt tett ki a könyvben. Meg is lepődtem, amikor kivettem a könyvtárból, egy kb. 200 oldalas kötetet. A szóban forgó… A boldog herceg olvasásának folytatása
Amer tánca
A minap végre kézhez kaptam egy könyves megrendelésemet, amit majd páromnak szánok, karácsonyi ajándékképpen. Amikor elmentem a postára átvenni a csomagot még nem sejtettem semmit. Itthon ért a meglepetés, bár először furcsálltam, hogy a két rendelt kötet helyett három volt a borítékban. Aztán amikor megláttam rajta a kis cetlit, nagyon megörültem: „Ajándék kötet”. Ilyenben is… Amer tánca olvasásának folytatása
Könyvklub Halloween
Happy Halloween for everyone! Ugyan nem ma ünnepeltünk, mert a könyvklub - rendhagyóan - a múlt héten volt, viszont megadtuk a módját. Én egy kicsit késtem, igaz a lényegről nem maradtam le. Már otthon a készülődés közben nagyon vártam az egészet, mégiscsak Halloweent ünnepeltünk a Rómer ház pince helyiségében. Tiszta jó. Ahogy leértem a pincébe… Könyvklub Halloween olvasásának folytatása
Így szerettek ők 2.
A címben szereplő kötettel, annak első részével, és úgy általában Nyáry Krisztián munkásságával abban az időben találkoztam először, amikor elkezdtem könyvesboltban dolgozni. Sokan keresték, népszerű olvasnivaló volt, én magam azonban csak akkor nyitottam olvasásra, amikor múlt hónapban a Rómer könyvklubban kihúztuk, mint elolvasandó könyvet. Amint volt rá lehetőségem ki is vettem a könyvtárból. Magának az… Így szerettek ők 2. olvasásának folytatása
Matilda
Emlékszem gyerekkoromban a TV-ben láttam egy aranyos kislányról szóló filmet, aki a tanítója segítségére sietett, és csupa varázslatos dolgot vitt véghez. Szinte már el is feledkeztem Matildáról, amíg a kezembe nem került Roald Dahl könyve. Már a cím is ismerősen csengett, viszont amikor elolvastam a fülszöveget egyből eszembe jutott a gyerekkori filmélmény. Így hamar el… Matilda olvasásának folytatása

