gyerekkönyv

Egy kis boszi naplója (Emma Steinkellner)

A következőkben egy olyan könyvet szeretnék bemutatni, ami csak elsőre néz ki kimondottan könyvnek, és még felnőtt fejjel is aranyos és élvezhető. Ahogy a címe és a fülszöveg is elárulja, egy fiatal, szárnyait bontogató boszorkány a főszereplője a történetnek. A tizenhárom éves Luna Hush imád mindent, ami boszorkányos. Ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy a… Egy kis boszi naplója (Emma Steinkellner) olvasásának folytatása

fantasy, Kalandregény, kortárs, novella

Vaják (1) – Az utolsó kívánság

Az idei év első posztja, a tavalyi év utolsó elolvasott könyvéről fog szólni. Tavaly Karácsony előtt lőtte ki műsorára a Netflix Vaják című sorozatát, ami Andrzej Sapkowsky sikersorozata, és a szintén ezt a nevet viselő virtuális játék nyomán született meg. Amikor megláttam, hogy műsoron lesz, bejelöltem magamnak. Kíváncsiságból. Szerettem a Gyűrűk ura, Harry Potter filmeket,… Vaják (1) – Az utolsó kívánság olvasásának folytatása

könyves program, könyvklub

Könyvklub Halloween

Happy Halloween for everyone! Ugyan nem ma ünnepeltünk, mert a könyvklub - rendhagyóan - a múlt héten volt, viszont megadtuk a módját. Én egy kicsit késtem, igaz a lényegről nem maradtam le. Már otthon a készülődés közben nagyon vártam az egészet, mégiscsak Halloweent ünnepeltünk a Rómer ház pince helyiségében. Tiszta jó. Ahogy leértem a pincébe… Könyvklub Halloween olvasásának folytatása

gyerekkönyv, Ifjúsági, regény

Matilda

Emlékszem gyerekkoromban a TV-ben láttam egy aranyos kislányról szóló filmet, aki a tanítója segítségére sietett, és csupa varázslatos dolgot vitt véghez. Szinte már el is feledkeztem Matildáról, amíg a kezembe nem került Roald Dahl könyve. Már a cím is ismerősen csengett, viszont amikor elolvastam a fülszöveget egyből eszembe jutott a gyerekkori filmélmény. Így hamar el… Matilda olvasásának folytatása