Happy Halloween for everyone!
Ugyan nem ma ünnepeltünk, mert a könyvklub – rendhagyóan – a múlt héten volt, viszont megadtuk a módját. Én egy kicsit késtem, igaz a lényegről nem maradtam le. Már otthon a készülődés közben nagyon vártam az egészet, mégiscsak Halloweent ünnepeltünk a Rómer ház pince helyiségében. Tiszta jó.
Ahogy leértem a pincébe az ajtón egyből szemembe ötlött a “Welcome” feliratú tábla, ami halálfejekkel volt díszítve, ezzel üdvözölve minden belépő embert vagy kárhozott lelket. Az ajtón túl a sötétség már várt, és mindenki aki a sötét oldalt választotta, mert volt süti…is.
Aki késik, annak hatásos a belépője, mert pont megzavar valamit. Én egy kisebb eligazítás közepére érkeztem meg, gyorsan le is ültem, hogy Melinda végig tudja mondani és elkezdhessük kivesézni az eddigre olvasott könyvek tartalmát.

Szuper volt a hangulat, amiről a sejtelmes megvilágítás, a jobbnál-jobb dekorációk, és persze mi magunk is gondoskodtunk, mert akinek volt kedve beöltözött. Látszatra úgy néztünk ki, a félhomályban ülve mint egy alvilági kupaktanács, boszorkányokkal, élőholtakkal, vámpírokkal és annak áldozatával. Közöttünk az asztalon pislákoló kerámia töklámpások, apró szellemfigurák, itt-ott halványan fluoreszkáló csúszó-mászókat fedeztem fel, a helyenként elszórt sírfeliratokról már nem is beszélve. Aki megéhezett, temérdek finomságból válogathatott; pókháló chips, tökös-csokis sütemény, boszorkányok levágott ujjai, és a legnagyobb csendben elhangzott ez a mondat is: “Kaphatok egy agyat?”. Na jó, nem igazit, gumicukorból valót.

Egész este kellemes hangulatban beszélgettünk, ismét parázs eszmecserék és ötletelések alakultak ki a kiolvasott könyvek körül, repkedtek a jobbnál jobb ajánlások is. A többség kritikusan fogadta Kepes András Istenek és emberek című munkáját, talán a legtöbbet erről a könyvről folyt az értekezés. Én magam ezt nem olvastam, már nem jutott rá időm, viszont annyi mindent mondtak róla a többiek, hogy kedvet kaptam hozzá, érdekel hogy miért voltak vele ennyire elégedetlenek.
A másik kötet, amit múlt hónapban “kidobott” a kalap, egy Nyáry Krisztián kötet volt, az Így szerettek ők második része. Erről is megoszlóak voltak a vélemények, bár mind egyetértettünk abban, hogy irodalmilag egy jó kis hiánypótló kötet lehet az iskolai tananyagokhoz. Ráadásul a tanároknak is egy jó ajándék ötlet. Ebbe a könyvbe én is beleolvastam, itt találjátok az értékelést róla.
Nagyon jól éreztem magam ismét, barátságos társaságban, ráadásul most új tagokat is köszönthettünk. A halloweeni hangulat pedig hab volt a tortán.
Jövő hónapban a következő könyvek kerülnek terítékre:
- Oscar Wilde: A boldog herceg
- John Boyne: A csíkos pizsamás fiú
A cikkben szereplő hangulatos képekért köszönet Gyarmati Balázsnak és Mosonyi Melindának.