Az idei év utolsó könyvklubos összejövetelére került sor csütörtökön a Rómer ház pincehelyiségében. Decemberben már így „hivatalosan” nem találkozunk, legfeljebb egy forralt bor mellett a Karácsonyi vásárban.

Élvezet volt azt a két és fél órát eltölteni a többiekkel ismét. Erre az alkalomra mind a két kihúzott könyvet sikerült elolvasnom. Az egyik Oscar Wilde Boldog hercege (értékelést itt találtok róla), míg a másik John Boyne; A csíkos pizsamás fiú című kötete volt. Talán ennyire megosztó könyveket még nem volt alkalmunk kibeszélni az összejövetelen. Mindkét olvasmány megosztott a társaságot, lendületes eszmefuttatások kerekedtek egy-egy véleménynyilvánításból, hogy kinek mennyire tetszett, vagy, hogy éppen melyik korosztálynak ajánlaná a művet.
A leginkább vitatémát képviselő könyv, talán mondanom sem kell, hogy az Auschwitzi tábor mellé beköltöző kisfiú története volt. A beszélgetés során előkerült történelem és politika egyaránt, valamint heves találgatásokba fogtunk, hogy a szerző pontosan kinek is írta ezt a művet, mivel többünk szerint inkább felnőtteknek való, ám sokan a gyerekkönyvek között találtunk rá a kötetre.
Szeretem, amikor egy-egy olvasmányról ilyen dinamikus társalgást tudunk lefolytatni úgy, hogy mindenki végighallgatja a másik mondanivalóját, és nem sértődünk meg akkor sem, amikor láthatóan teljesen más véleményen vagyunk.

Oscar Wilde kötete is megosztó volt, ám közel sem ennyire, mint az előző. Itt inkább az okozott némi problémát, hogy sokan csak az adott címet viselő novellát olvasták el, mások pedig az egész novelláskötetet, viszont így is teljesen jól megértettük egymást. Én is az előbbi csoportba tartoztam, viszont kedvet kaptam hozzá, hogy az egész kötetet elolvassam valamikor.
A foglalkozás végén mindig meglepődök, hogy milyen gyorsan elrepült az idő, olyan jól érzem magam. Kár hogy idén már nem lesz könyvklub, de biztos vagyok benne, hogy a csapat kitalál valamit, hogy találkozhassunk. Mint mindig, az utolsó pár percben, most is kihúztuk a következő könyveket, amikről majd januárban fogunk beszélgetni.
Januári könyvek:
- Louise L. Hay, Robert Holden: Az élet szeret téged
- Északi források sorozatból: Völsunga saga