könyves program, Könyvmoly napló

Az idei utolsó Rómer Könyvklub

Az idei év utolsó könyvklubos összejövetelére került sor csütörtökön a Rómer ház pincehelyiségében. Decemberben már így „hivatalosan” nem találkozunk, legfeljebb egy forralt bor mellett a Karácsonyi vásárban. Élvezet volt azt a két és fél órát eltölteni a többiekkel ismét. Erre az alkalomra mind a két kihúzott könyvet sikerült elolvasnom. Az egyik Oscar Wilde Boldog hercege… Az idei utolsó Rómer Könyvklub olvasásának folytatása

klasszikus, novella

A boldog herceg

Szokatlan volt olyan művet olvasni Wilde-tól, ami ilyen rövid. A Dorian Gray arcképe volt ugyan az egyetlen, amit eddig a szerzőtől olvastam, azt viszont többször is, mégis meglepődtem e történet kurta mivoltán, hiszen csupán pár oldalt tett ki a könyvben. Meg is lepődtem, amikor kivettem a könyvtárból, egy kb. 200 oldalas kötetet. A szóban forgó… A boldog herceg olvasásának folytatása

könyves program, könyvklub

Könyvklub Halloween

Happy Halloween for everyone! Ugyan nem ma ünnepeltünk, mert a könyvklub - rendhagyóan - a múlt héten volt, viszont megadtuk a módját. Én egy kicsit késtem, igaz a lényegről nem maradtam le. Már otthon a készülődés közben nagyon vártam az egészet, mégiscsak Halloweent ünnepeltünk a Rómer ház pince helyiségében. Tiszta jó. Ahogy leértem a pincébe… Könyvklub Halloween olvasásának folytatása