Blog

Ifjúsági, romantikus

Nyár, fesztivál, nosztalgia

A nyár a fesztiválokról szól.  Személy szerint én még soha nem voltam semmilyen fesztiválon, értem itt a teljesség igénye nélkül akár a Sziget Fesztivált, akár a BeMyLake-t vagy a Balaton Sound-ot. Valahogy nem igazán  vonzottak, de mindig is kíváncsi voltam hogy milyen lehet átélni a nagy koncerteket, a tömeget, az új ismerősökkel megosztott élményeket. Néhány… Nyár, fesztivál, nosztalgia olvasásának folytatása

fantasy, regény, romantikus, történelmi

Újra a múltban

Mondhatnám azt is, hogy óriásiak voltak az elvárásaim, amikor kezembe vettem a kötetet. Nagyon nagy hatással volt rám a sorozat első része (Outlander – Az idegen), és ugyan ezt elmondhatom a folytatásáról is. Érzelmes, szókimondó, ugyan akkor ott vannak benne a francia udvari pletykák és ármánykodások, ahol sokszor hazudni kell a túlélésért, és az ellenségek,… Újra a múltban olvasásának folytatása

életrajz, regény

Egy átváltozás története

Nagy érdeklődéssel fogtam kezembe a könyvet  miután belepillantottam a film előzetes videójába a neten. Ez valamikor tavaly volt, azóta már a filmet is láttam, de természetesen előtte elolvastam a könyvet. Nem is igazán tudom, hogy milyen módon fejezhetném ki azt, ahogyan a történet hatott rám. Az első, ami eszembe jutott olvasás közben az a “kettősség”… Egy átváltozás története olvasásának folytatása

Ifjúsági, kortárs, sorozat

Mindent a szeretteinkért

A sorozat végére értem, és azt kell mondanom így, hogy elolvastam mind a négy kötetet, összeállt a kép. Nagyjából. Persze nem lehet minden szálat teljesen elvarrni, és minden, az olvasóban felmerülő kérdésre megadni a választ. Az elején, úgy azt hiszem az első 10 oldalig, vagy inkább a könyv első részének a végéig, volt hogy azt… Mindent a szeretteinkért olvasásának folytatása

Ifjúsági, kortárs, sorozat

Az erdőn át

Szerintem tök királyul haladok a Lois Lowry könyvsorozattal. Ezt a részt (Hírvivő) például rekord gyorsasággal olvastam el, annyira tetszett. Pörgős volt, érdekes, izgalmas. Eddig ez a kötet tetszett a legjobban a sorozatból, bár itt is inkább csak még több megválaszolatlan kérdésem maradt az egész történettel kapcsolatban. Ez a könyv Matty történetét viszi végig, az új… Az erdőn át olvasásának folytatása

Ifjúsági, kortárs

Valahol, messze

Az emlékek őre elolvasása után úgy gondoltam belevetem magam a szerző további köteteibe is, mert nagyon érdekel a sorozat. Picit csalódtam, mert egyfajta folytatást vártam a Valahol, messze történetében, vagy legalább is utalásokat a sorozat előbbi kötetére. Ha már mindenhol úgy szerepel, hogy ez a folytatása. Ezt leszámítva a történet egymagában is megállja a helyét.… Valahol, messze olvasásának folytatása

krimi, thriller

Ahol a róka lakik

Nagyon izgatott lettem, amikor megláttam a könyvtár polcán ezt a könyvet. Már egy ideje gondolkoztam rajta, hogy el kellene olvasni. Érdekesnek találtam a fülszöveget, meg persze magár a sztorit is. Egy szerencsétlen nő, akinek az elrablóját letartóztatják. Milyen katasztrofális sors várhat rá a barlangban? Nem csalódtam abban, amit a könyv kapcsán éreztem. Az első megérzésem… Ahol a róka lakik olvasásának folytatása

Ifjúsági, Kalandregény, regény

Hív a dzsungel

Megvan az az érzés amikor gyerekkorodban egy mese nagy kedvenced volt, aztán egyszer csak szembe jön veled a könyvespolcon? Nekem megvan. Úgy tudnám mondani, hogy olyankor egy fura kettős érzésem van. Érdekel a könyv, mert szeretném ismerni a mese alapjául szolgáló eredeti történetet, viszont óckodok az elolvasásától, mert mi van, ha csalódok, vagy nem tetszik,… Hív a dzsungel olvasásának folytatása

Pszichológia

Mondd el, mit álmodtál

Volt egy időszaka az életemnek, amikor szinte minden álmomra emlékeztem, és általában napi szinten álmodtam valamit. Sokszor már az őrületbe kergetett a dolog. Nem az álmodás miatt, hanem hogy olyan furcsa, kusza, néha ijesztő dolgokat álmodtam összevisszaságban. Persze egy jó könyv mindig akkor bukkan fel, amikor az embernek szüksége van rá. Meg, persze, már nézegettem… Mondd el, mit álmodtál olvasásának folytatása

fantasy, Ifjúsági, regény

Emlékezz

A könyvtárban nézelődtem az ifjúsági könyvek között, amikor megakadt a szemem egy címen. Tudtam hogy valahonnan ismerős. Aztán elolvastam a fülszöveget és beugrott hogy én már láttam filmen ezt a történetet. Az emlékek őrzője. Nagyon tetszett. Persze hogy velem utazott a könyv haza (néhány másikkal együtt természetesen). Néhány nap alatt elolvastam, igazából nem vaskos olvasmány,… Emlékezz olvasásának folytatása

regény, romantikus

Levendulaszoba

Ismételten sikerült találnom egy olyan kötetet, amit amennyire döcögősen jutottam a végére (munka, ilyen-olyan programok) pont annyira imádtam. A leginkább mégsem maga a történet ejtett rabul. Számos hasonló könyvet olvastam már újrakezdésről, szerelmi bánatból való felgyógyulásból, arról hogyan találja meg az ember saját magát. Nem, határozottan nem emiatt szerettem bele Nina George alkotásába. Sokkal inkább… Levendulaszoba olvasásának folytatása

Könyvmoly napló

Miért olvasok?

Sokszor megkérdezik tőlem, általában nem- vagy nagyon keveset olvasó emberek; “Te miért szeretsz olvasni? Mi benne a jó?”. Általában furcsa fejet szoktam vágni erre a kérdésre, viszont nagyon szívesen válaszolok. Aminek az szokott a vége lenni, hogy leállítanak; “jól van, jól van, értem, nem kell ennyit magyarázni”. Persze ilyenkor csak mosolygok. Nem, nem értik. Az… Miért olvasok? olvasásának folytatása

művészet

Légy kreatív, tanulj valami újat

Az ünnepek közeledtével mindig elkap az alkotási láz. Szeretem a saját készítésű ajándékokat, vagy éppen csak eltölteni az időt ilyen-olyan szöszmötölős dolgok elkészítésével (pl. képeslapok, ajándékkártyák, naptár oldalak, hajtogatós dolgok, ajtódíszek). Húsvét apropóján sincs ez másképpen, és eszembe jutott, amikor tavaly ellátogattam egy jobb agyféltekés rajz tanfolyamra. Hatalmas élmény volt. Három nap teljes kikapcsolódás, egész… Légy kreatív, tanulj valami újat olvasásának folytatása

kortárs, regény

A nagymamám azt üzeni:

Már elég régóta szemeztem ezzel a kötettel (na most melyik könyvvel nem csinálok ilyet?), mire a könyvklubban kihúztuk a kalapból mint olvasandót. Nagyon örültem neki, de annál nehezebb volt beszerezni. Először szerettem volna kivenni a könyvtárból, ott sajnos nem tudtam, mert szabad példányt egyet sem találtam. Teljes áron meg nehezemre esett megvenni. Aztán egyszer csak… A nagymamám azt üzeni: olvasásának folytatása

kortárs, regény

Szonyecska

Ritkán találkozom ehhez hasonló művel, az én stílusom ettől különbözik. Rossz szó lenne, ha azt mondanám, hogy muszájból olvastam el, holott valamilyen szinten igaz. Inkább úgy fogalmaznék, erősen ajánlott volt, persze érdekelt is. Ezért is szeretek könyvklubba járni, mert olyan könyveket is elolvasok, amit amúgy talán kézbe se vennék. Néha szerelembe esek egy könyvvel, máskor… Szonyecska olvasásának folytatása

gyerekkönyv, Ifjúsági, klasszikus

Egy csekély értelmű medvebocs

Gyermekkorom egyik kedvenc meséje a Micimackó. Emlékszem nem győztem elégszer visszatekerni a videó kazettát, hogy újra meg újra láthassam szeretett szereplőim bukdácsolását a tv-n. A legjobban persze én is Micimackót kedveltem, a kis csekély értelmű medvebocsot, a mézimádatával. Sokat nevettem Nyuszi és Tigris örökös viaskodásán, és szomorú voltam, amikor a mese végén Róbert Gidának végül… Egy csekély értelmű medvebocs olvasásának folytatása

Könyvmoly napló

Szabados Ági – Van időm olvasni

Múlt héten, csütörtökön (2019.03.21.) volt szerencsém ellátogatni a Rómer könyvklub által megrendezett közönségtalálkozóra, melynek keretein belül megismerkedhettem Szabados Ágival, a "Nincs időm olvasni kihívás" megálmodójával, aki egy két órás beszélgetés alatt sokat mesélt magáról a kihívásról, annak megszületéséről, saját olvasási szokásairól, és elkötelezettségéről az olvasás népszerűsítése iránt. Az RTL klub híradós műsor vezetője nagyon kedves,… Szabados Ági – Van időm olvasni olvasásának folytatása

kortárs, romantikus

@szerelem

Amit talán legelőször kiemelnék a könyvvel kapcsolatban az a címe. Bár több utalás is van a könyvben, én mégsem éreztem helytállónak a történethez. Persze ez csak egy ember véleménye, és ez nem von le a mű értékéből semmit sem. Számomra érdekes megközelítése volt a szerelembe esés témakörének, és hogy két, a harmincas éveiben járó ember… @szerelem olvasásának folytatása

fantasy, romantikus, történelmi

200 évvel korábban

A minap ültem a szobában és a könyvespolcomat nézegettem, hogy mi legyen a következő, amit elolvashatok. Nem jutottam dűlőre. Viszont megakadt a szemem egy régi kedvencemen és eszembe jutott, milyen volt először olvasni. Akkor úgy éreztem, hogy még magamhoz képest is meglepően teljesítettem, mivel nem számítottam rá hogy olyan hamar a végére érek. Kicsit bántam… 200 évvel korábban olvasásának folytatása

krimi, történelmi

Egy hercegnő árnyékában

Amikor ezt a könyvet olvastam igazán rá voltam kattanva a krimikre. Megtetszett a leírás, jónak ígérkezett a történet. Egy híres történelmi személyiség, Sissi, a csodás Schönbrunn, hidegvérrel elkövetett gyilkosságok és egy profi magándetektív. Nos, amilyen jónak gondoltam a történetfelvezetés szempontjából, icipicit csalódtam benne. Valahogy úgy jártam a könyvvel, mint amikor egy új mozifilmnek kiadják az… Egy hercegnő árnyékában olvasásának folytatása