Amit talán legelőször kiemelnék a könyvvel kapcsolatban az a címe. Bár több utalás is van a könyvben, én mégsem éreztem helytállónak a történethez. Persze ez csak egy ember véleménye, és ez nem von le a mű értékéből semmit sem. Számomra érdekes megközelítése volt a szerelembe esés témakörének, és hogy két, a harmincas éveiben járó ember hogyan tud “visszamenni” arra az életszintre, amit én úgy neveznék hogy hormontúltengéses kamaszok, azonban ez tesz hozzá a legtöbbet az eseményekhez.
A történet jó példával szolgált arra nézve, hogyan torzíthatja a valóságnézetünket a saját fantáziánk. Az egymással e-maileket váltók ugyebár nem láthatták a másik felet, mégis valahogy elképzelték, ami, ugye nem feltétlen tükrözi pontosan a valóságot, sőt. Persze nem azt mondom, hogy nem lehet beleszeretni valakibe az írásain keresztül, ám mégis úgy gondolom, kellene hozzá látni, hallani a másikat, mert néhány írásból, amit csak a szemünkkel látunk és szintén csak a saját elképzeléseinkre tudunk hagyatkozni hogy aki írta az hova tenné a hangsúlyokat, milyen hangszínen mondaná, vagy éppen milyen hangerővel. Rengeteg tényező, s csak a látásunkra hagyatkozunk, a többit nekünk kell kitalálni. Ami aztán vagy jó lesz nekünk, vagy épp ellenkezőleg, ha találkozunk azzal a személlyel, lehet hogy nagyot csalódunk. A főszereplők tépelődése is pontosan ezen okok miatt alakult ki, amit könyvhosszat végigkísérhetünk. Nekem egy idő után soknak tűnt, és szinte már mérges voltam, hogy végre találkozzanak már és zárják le az egész ügyet. Persze ez nem ilyen egyszerű, és nem szeretnék spoilerezni sem, abban semmi izgi nincs.
Még annyit tennék hozzá, hogy a csattanót nagyon imádtam. A legmegfelelőbb végkifejlete vagy éppen büntetése lett a történetnek. (Ha tudni szeretnéd mi az, olvasd el a könyvet, nem hosszú és hamar a végére lehet érni.)
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel és e-mailben értesülhetsz a legfrissebb írásaimról.
Könyv.Pont 