Volt egy időszaka az életemnek, amikor szinte minden álmomra emlékeztem, és általában napi szinten álmodtam valamit. Sokszor már az őrületbe kergetett a dolog. Nem az álmodás miatt, hanem hogy olyan furcsa, kusza, néha ijesztő dolgokat álmodtam összevisszaságban. Persze egy jó könyv mindig akkor bukkan fel, amikor az embernek szüksége van rá. Meg, persze, már nézegettem egy ideje, függetlenül az álmaimtól.
A híres neurológus és pszichiáter Sigmund Freud könyvéről ejtenék pár szót, ami itthon nálunk Álomfejtés címmel jelent meg.
Sokáig tépelődtem, hogy nekikezdjek-e az olvasásnak. Egyrészt mert vaskos kötet, másrészt tudtam, hogy nem egyszerű olvasmány, lévén tudományos okfejtések sorozata. Mégis rá próbálkoztam. Be kell vallanom, nem értem a végére. Viszont – a témában laikusként a becsületemre legyen mondva – a könyv egyharmadáig bírtam, ami nem kis teljesítmény. Érdekes volt nagyon, bár voltak kifejezések, amiket nem értettem, mert nem tanultam pszichológiát. És egyszerre csak nagyon keveset tudtam olvasni, mert minden figyelmemre szükségem volt, hogy a hosszú mondatokat és az ok-okozati fejtegetéseket teljesen megérthessem. Egyszerűen úgy tudnék fogalmazni, hogy; tömör. Négy-öt oldal után meg kellett állnom, és úgy 2-3 órát pihentetni az agyamat mire megint fel tudtam venni a könyvet.
Egy kerek hónapba telt, mire eljutottam odáig hogy számomra ez még bonyolult, viszont még úgy is nagyon sokat tanultam belőle. Nem szívesen tettem vissza a polcra, de úgy éreztem nem tudnám jó szívvel befejezni. Inkább hagytam, és majd később, kicsit több élettapasztalattal talán újra előveszem, mert nagyon érdekel, honnan jönnek az álmok, miért álmodunk, és hogy milyen velünk történt események váltják ki azokat a kis apró mozifilmeket, amiket éjjelente átélünk, és reggel vagy emlékszünk rá teljes egészében, vagy csak benyomásunk van róla.
Ez nem az ezotériás, jövőt megjósoló álomfejtő kisokos. Racionálisabb, mégis megenged magának egy kis elrugaszkodást a talajtól. Az emberi agyműködés egy részének bemutatása.
Könyv.Pont 