Asylum

A bolyongó lélek

Hirtelen nem is tudom hogyan fogalmazzam meg a benyomásaimat erről a történetről.

Para.

Nem ijesztő vagy házborzongató, inkább parás. Az érzés mikor azt hiszed, a szereplőkkel együtt egy kicsit neked is az agyadra mennek a furcsábbnál furcsább történések, ráadásul mindez egy olyan helyen, ahol azelőtt sorozatgyilkosok elméjét kezelték, egyáltalán nem emberhez méltó körülmények és módszerek között, a furcsa üzenetekről és összefüggésekről nem is beszélve.

Ijesztő. Libabőröztetően.

A képek ráadásul nagyon sokat lendítenek ezen az érzésen, mivel az egésznek olyan benyomást adnak, hogy ezek akár valóban megtörtént események is lehetnek. A történet remekül össze van hozva, kellően misztikus és krimis. A karakterek is nagyon jól vannak megválogatva; a jófiú, aki az új helyen folyton kétes ügyekbe keveredik, és mindig ott van, ha történik valami, holott mindig betartja a szabályokat, egy lány, aki majdnem szinte megszállottan keresi a családja egy régen elveszett, s talán már el is feledett tagját. Egy srác, aki a mássága miatt menekült el otthonról, hogy egy kis nyugalomra találjon, és azt csinálhassa, amit szeretne, s végül a „csendes gyilkos”, aki ártatlannak tűnik, nem csinál semmi szokatlant vagy rendkívülit, mégis ott lapul benne a gyilkos ösztön.

Egy csapat gyerek és a hátborzongató elmegyógyintézet a furcsa történéseivel együtt elindítja az ember fantáziáját. Elgondolkozol azon vajon tényleg léteznek szellemek, vagy hogy valós jelenség-e a reinkarnáció.

A történet nem ért véget mert sok-sok elvarratlan szál maradt. A trilógia további részeiben talán fény derül az eltitkolt rokonságokra, a furcsa gyógymódokra, vagy arra, hogyan változtatta meg egy elmegyógyintézet hajdani igazgatója a gyógyítás mibenlétét mind saját, mind pedig a betegei kárára.

„találkozunk még Daniel Crawford.”

---

Ha tetszett a cikk, kérlek kövesd be az oldalt (jobb felső sarok, vagy a hozzászólások alá görgetve) és gyorsan értesülhetsz a friss tartalmakról.