Gyerekkorom egyik kedvenc, és számos alkalommal újranézett animációs filmje volt Howl és az ő vándorló palotájának története. Ezért is vettem fel végeérhetetlen olvasási listámra Diana Wynne Jones könyvét, mely alapján az adaptáció is készült. Szóval előre is bocsi, de óhatatlanul párhuzamot fogok vonni regény és film között néhány esetben. Mindez annak tudható be, hogy tényleg nagyon szerettem ezt a mesét és kb. kívülről tudtam anno.
Felettébb örültem, amikor a könyvtárból ki tudtam kölcsönözni a könyvet, ráadásul a két folytatáskötettel együtt. Ezek még várnak a sorukra, és kíváncsi vagyok, hogy mit tartogatnak számomra. A sorozat első kötete kicsit meglepett, ám ezt annak a számlájára írom, hogy annyiszor néztem már meg, eszembe sem jutott, esetleg a könyv másképpen lehet megírva. Ami nagyon pozitív volt számomra, hogy a könyvtár mellékletként adott volna egy DVD lemezt, amin az animációs feldolgozás szerepel. Én ezt nem kértem el, mivel az írott formára voltam kíváncsi.
Ingary földjén, ahol a hétmérföldes csizmák és a láthatatlanná tévő köpenyek tényleg léteznek, Sophie Hatter felhívja magára a Puszták Boszorkányának figyelmét, aki átkot szór a lányra. Sophie-nak nem marad más választása, mint hogy az egyetlen helyre menjen, ahol segítséget kaphat Howl varázsló vándorló palotájába. Ám Howlról azt híresztelik, hogy megeszi a fiatal lányok szívét és kiszívja a lelküket. A regény alapján Hayao Miyazaki készített Oscar-díjas animációs filmet.
Egy szó, mint száz, tapasztalataim a következőek:
A vándorló palota egy, számomra kicsit bő lére eresztett, néhol kusza háttértörténettel megáldott fantasy, ami tele van varázslattal, alkudozással, takarítással, átkokkal és olyan szereplőkkel, akiken talán egyszerűbben is ki lehetne igazodni. Őszinte leszek, a könyv nekem nem tetszett annyira, több mindent hiányoltam belőle, főleg picivel több háttér információkat, ami az animációs filmben jobban ki volt dolgozva, vagy éppen hogy néhány esetben a meséből kihagytak dolgokat, ami jót tett a történetnek. Félreértés ne essék, a könyv is tetszett. Megvolt a maga varázsa, és igazából el is tudtam vonatkoztatni attól, hogy milyen az animációs feldolgozás.
A szereplők szimpatikusak és szerethetőek voltak, a legjobban Michael-t szerettem meg, aki mint varázslóinas dolgozik Howl mellett. Aztán ott vannak még Sophie Hatter testvérei, akiknek sokkal több szerep jut a könyvben, és egészen feldobják a történet folyását a maguk kis módján.
A főszereplők – gondolok itt most Howl és Sophie kettősére – számomra kicsit suták voltak, abból a szempontból, hogy Sophie-ban helyenként a beletörődést láttam saját elátkozott helyzetébe, Howl karaktere viszont kiismerhetetlen volt egy idő után, ám ha szembetalálkoznék vele az utcán, talán azt mondanám rá elsőre, hogy bájgúnár. A másik oldalról, vagyis a főgonoszok részéről, kicsit kevés információt csepegtetett a szerző. Nekem legalább is hiányérzetem volt azt illetően, hogy pontosan milyen szál is köti össze a Puszták boszorkányát a nagy Howl varázslóval.
Összességében aranyos kis történet, viszont azt ajánlanám, és ilyen nagyon ritkán hagyja el a számat; vagy a mesét nézd meg vagy a könyvet olvad el. Mindegyik nagyon más élmény, én most a filmes változatra szavazok.
Idézetek a könyvből
” – Mi ez az izé? – kérdezte a varázsló. – Ha egy ultraibolyát vagy egy infravörös muskátlit vártál, azt hiszem, valamit elronthattál, Mrs. Őrült Tudós.”
” – Vajon hova kerültem? – kérdezte az ablak alatti asztalon álló koponyát. – Nem, nem várom el, hogy válaszolj, barátom – tette hozzá sietősen, amikor eszébe jutott, hogy egy varázsló kastélyában bármi megtörténhet.”
Könyv.Pont 