humor, könyv, regény

Egy kis Fry és Laurie (Stephen Fry, Hugh Laurie)

Nagy rajongója vagyok a Dr. House sorozatnak, mert egyszerűen zseniális a főszereplő orvost alakító színész, Hugh Laurie, aki több más sorozatban és mozifilmben is nagyot alakít. Emellett humorista és énekel. A következő könyvet már nem is emlékszem pontosan, hogy hol vettem, csak arra, hogy megláttam a borítón az ismerős arcot, és kíváncsi lettem, vajon miről szólhat a könyv, amit Dr. House írt. Most nem a Balek című művéről beszélek, mert azt is el szeretném majd olvasni, hanem a Stephen Fry-al közös alkotásáról, az Egy kis Fry és Laurie című kötetről.

A könyv a nyolcvanas-kilencvenes években a BBC csatornán futó közös vígjáték sorozatuk nyomán íródott. Kicsit olyan, mint nálunk itthon Kiss Ádám és Benk Dénes közös könyve, a Kiss Kiss Benk Benk. Tartalmilag rövid, humoros jelenetleírások összessége, amiket a szerzőpáros álmodott meg, és adott elő a nézőknek.

Első alkalommal úgy emlékszem, hogy nyaralásra vittem magammal, hogy majd a strandon olvasgatom. Előre szólók, angol humor. Megvan a maga sajátossága. Őszintén megmondom, voltak benne olyan részek, amiket nem értettem. Vagy azért, mert nem vagyok képben a brit közigazgatási rendszert vezető személyekkel, vagy egyszerűen csak nem esett le a poén. Bár ez ritkán fordult elő. Sok jelenet kimondottan a Rowan Atkinson által megformált Mr. Bean-re emlékeztetett, és igen jókat derültem rajtuk.

A könyv elejébe (szigorúan csak ceruzával) még fel is írtam a legviccesebb részek oldalszámát.


Ha valakinek a kezébe akad ez a könyv, ajánlom a következő „jeleneteket” elolvasni belőle:

Kakaó

Pszichiáter

Ne ítélj…

Hugh verse

Különleges osztag

Bankkölcsön

Vécék


Persze már az előszó is olyan volt, hogy nem tudtam hova tenni. Olyan érzés volt, mint amikor egy teljesen abszurd beszélgetésbe keveredsz, és egyáltalán semmi értelme az egésznek, de nevetned kell, mert vicces az egész.

Szívesen megnézném a két színészt egy élő adás alkalmával is, hogyan stand upolnak a közönségnek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s