könyv, Könyvélmény

Azazel (Isaac Asimov)

Ezt a könyvet a februári NIOK kihívás miatt vettem a kezembe, mi szerint; olvass el egy olyan könyvet, aminek piros a borítója. Ezt leszámítva már elég régóta a polcomon figyel, így kapóra jött, mert levehettem és nekiláthattam az olvasásnak. Nem a hónap elején kezdtem bele, valahogyan mégsem csodálkoztam, hogy aztán nem sikerült elolvasnom.

Asimov novellagyűjteménye most gyarapította azon könyveim körét, amiket valamiért félbe kellett hagynom. Pedig szeretem a fantasy történeteket, ráadásul úgy gondoltam, vicces lesz egy két centiméter magas démonról olvasni, aki „csodákat” tesz az emberekkel. Aztán úgy jártam, hogy inkább kerestem magamnak egy másik olvasnivalót.


Két centiméter magas. Tűzvörös. És varázserejével bármely halandó ember életét pokollá teheti… természetesen csakis a legjobb szándékoktól vezérelve. George Bitternut, a különc nyelvész véletlenül bukkan rá az ősi megidéző szövegre, amely előszólítja ezt a rettentő hatalmaknak parancsoló, aprócska démont.
A lény azonban sajnos semmi olyat nem hajlandó tenni, amiből George-nak személyes haszna származna – viszont hajlandó segíteni a barátain.
Időnként egészen katasztrofális következményekkel…

Ez az ördögien mulatságos, csalafinta novellafüzér Asimov új oldalával ismerteti meg hűséges olvasóit. Az SF nagymestere ezúttal a habkönnyű szórakoztatás mellett teszi le voksát, de a tőle megszokott rendszerező, csavaros észjárás minden történetben a felszínre bukkan.


Igazából nem szeretném lehúzni a művet, mert nem mondhatom rá hogy rossz. Egyszerűen valahogy nekem nem jött be eléggé. Úgy majdnem a feléig jutottam, amikor azt mondtam, ez nekem valahogy kevés, erőltetett. Tudom, az írónak hatalmas neve van a sci-fi vonalon, lehet, hogy majd egy másik könyvével később megpróbálkozok abban a műfajban. Minden esetre Azazel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.

Az alap szuper, mert leszámítva azt, hogy egy idő után kicsit sablonosak lettek a történetek, és valahogyan túl sok lett a szállóigék és tények ismételgetése, Azazel figurája engem nagyban emlékeztetett a Dennis a komisz filmre, pontosabban a kis Dennisre, akit a puszta jó szándék vezérel, mégis, mire a szándéka végére ér, az valahogy balul sül el. A többi szereplő valahogy untatott már a kezdetektől. Jobban mondva nem is a szereplők, inkább a megnyilvánulásaik. Ám tényleg nem akarok elásni a kötetet, mert ez csak az én élményem. Rajtam kívül másnak lehet, hogy pont ezért tetszik.

Így összegezve azt mondanám, hogy ha ott van az éjjeliszekrényeden és hébe-hóba elolvasol belőle egy-egy fejezetet, mert szereted a fantasy könyveket egy kis sci-fi beütéssel, akkor bártan szerezd be, mert azért akadnak benne vicces megnyilvánulások is.


~ Idézetek a könyvből ~

Néha mesél erről, de csak azután, hogy benyakalta a negyedik szódás whiskyjét is. Kényes egyensúlyi helyzet ez: háromnál még semmit sem tud a démonról (a természetfölötti fajtáról), az ötödik után pedig bealszik.

A lényeg az, hogy teljesen belehabarodott egy nőbe, egy bizonyosba. Aki egy angyal, mondta. Élni sem tudna nélküle. Ez a nő páratlan az egész univerzumban, és nélküle a világ kenőzsírba mártott omlós szalonnapörc. Tudod, hogy szoktak a szerelmesek áradozni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s