Ifjúsági, kortárs, regény, történelmi

A csíkos pizsamás fiú

Már a legelején, ahogy kezembe vettem a könyvet és elolvastam, hogy miről szól, tudtam, valószínűleg nem fog tetszeni. A havi könyvklubos összejövetelen esett erre a választás. Amikor elmentem a könyvtárba a gyerekkönyvek között találtam meg. Csodálkoztam is, miután megnéztem a fülszöveget. Szerintem nem gyerekkönyv.

A lényeg hogy sok olyan könyvvel találkoztam már, amit valamiért a szívemre vettem. Ezzel a kötettel is így voltam. Bevallom őszintén, még sírtam is a végén. Mindezek mellett azonban tanulságos is volt. Sok olyan mondat ragadta meg a szemem, ami elgondolkodtatott azon, hogy mennyivel egyszerűbben lehetne látni a világot, ahogy a főszereplő 9 éves kisfiú Bruno is teszi.

A történet erről a kisgyerekről, és arról szól, hogyan látta gyermeki szemmel Auschwitz-t, mint külső szemlélő, egy német parancsnok gyermeke. Hogyan fedezett fel magának egy csíkos pizsamás barátot a kerítésen túl, és mit gondolhatott az egészről, hiszen egy gyerek teljesen másképpen éli meg a dolgokat, mint egy felnőtt.

Persze voltak olyan részek, amire én mondjuk nem annyira figyeltem fel, a könyvklubban világítottak rá többen, amik kicsit a valóságtól talán kevésbé voltak reálisak. Személy szerint én nem ezekkel foglalkoztam, hanem a lelki dolgokkal. Egy fiú, akinek el kell mennie máshová lakni, mert az édesapja fontos ember. Egy anya, aki nem találja a helyét az új környezetben. Egy testvér, akit nem igazán érdekel a helyzetváltozás, és egy apa, akinek kötelessége elfogadni a kinevezését. A kerítésen túl lakókról nem is beszélve, főleg Bruno barátjáról, akivel ha teheti, naponta találkozik és beszélget, rájőve arra hogy mennyi közös dolog van bennük.

A könyv nekem arról szólt, mennyire más lehetne a világ, ha leegyszerűsítenénk, és nem kölünböztetnénk meg magunkat a másiktól. Mert ha jobban belegondolunk, sok közös van bennünk, legyen az életkorunk, a hajszínünk vagy az érdeklődési körök. Ezek mindegyike vallástól, országtól, pénzügyi helyzettől független. Mert jórészt csak a gyerekek látják olyannak a világot amilyen valójában; hogy mindenki egyforma és egyformán értékes.

„Kedvenc” részeim a könyvből:


“ Mi hát a különbség? – töprengett. És ki dönti el, hogy kik viseljenek csíkos pizsamát és kik uniformist?”


“Amikor hazajöttem az iskolából, a mamám karszalagokat varrt nekünk, és mindegyikre hímzett egy csillagot. (…)  – Az én apámnak is van karszalagja. Az uniformisához. Nagyon szép: élénkpiros, és egy fekete-fehér ábra van a közepén. (…) – Nem egyformák – állapította meg Smuel. – De én nem kaptam karszalagot. Pedig szívesen viselném. Csak azt nem tudom, melyiket: a tiedet vagy a papáét.”


“Kész vagyok. Visszafordulhatsz. Smuel épp akkor fordult meg, amikor föltette a fejére a csíkos sapkát. Pislogva csóválta a fejét a szokatlan látvány láttán. Nem az volt furcsa, hogy Bruno messze nem volt se olyan sovány, se olyan színtelen mint a kerítés innenső oldalán levő fiúk, hanem az, hogy ezt leszámítva semmiben sem különbözött tőlük.”


+1

A könyvben az a fejezet, amikor Bruno és Smuel először találkoznak, és elmesélik egymásnak hogyan kerültek Auschwitz-ba. Megdöbbentő a két különböző, mégis hasonló élettörténetet hallani más szemszögekből. (a könyv 10. fejezete)

2 című bejegyzés “A csíkos pizsamás fiú” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s