A katedrális

Ezt a könyvet tavaly olvastam, ám a napokban felemlegettem egy téma kapcsán, így hát előkerestem az akkori feljegyzéseimet róla;

Láttam a sorozatot, elfogott a kíváncsiság.

Természetesen azt szerettem volna összehasonlítani hogy mennyiben egyezik-különbözik a tv sorozat és a könyv. Nos, kicsit több időbe telt mint gondoltam, mert közbeiktattam egy nyaralást – bár oda is magammal vittem a könyvet, több volt a program, semhogy hosszabban elmerülhettem volna a könyvben – de azért sikeresen a végére értem ennek a vastag kötetnek.

Persze, ahogy az lenni szokott a könyv sokkal jobban tetszett. Részletesebben le voltak írva benne a cselekmények és bővelkedtek a fordulatokban, a szereplők érzelemvilága dúsabb volt és jobban lehetett látni a jellemfejlődést.

Igazából mindig hasonlóan járok. Egyedül talán az Outlander sorozat volt az, ami megegyezett a könyvvel, de ott is voltak megoldások, áthidalások amik annyira nem jöttek be. Jelen esetben inkább azt mondanám hogy a rendezők egy másik szemszöget részesítettek előnyben, ami talán jobban vászonra vihető, ellentétben a könyvvel, ahol inkább a politikai viszonyok és azok hatásai érvényesültek, de jócskán akadt szerelmi szál is.

Összességében – a terjedelmet nem nézve – szép történet részese lehettem és persze bejárhattam egy olyan helyet, ahol sokat tanulhattam a katedrálisépítésről, a gyapjúkereskedésről, vagy hogy hogyan is kell hatékonyan vezetni egy apátságot. Láttam az igazságosság győzelmeit az ármányokkal szemben, és az emberi kitartást, hogy még a legnagyobb katasztrófa után is fel lehet állni és folytatni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s