– Most komolyan. Szerinted? Már napok óta felénk se bagózott.
– Ne legyél már ilyen, biztos csak sokat dolgozik.
– Hiszen egész nap itthon ül. Mégse veszi ránk a fáradtságot. Csak azt a hülye laptopot püföli.
– Mondtam, hogy maradj veszteg, sok a munka, de lesz ránk is ideje.
– Jó, de mikor? Mikor, mikor, mikor, mikor?
– Nem tudom. Kértelek már, hogy ne legyél ennyire türelmetlen. Amúgy meg nézd csak, most jön. Mondtam neked, előbb-utóbb megunja a munkát.
– Velem, légyszi, velem foglalkozz először! Kérlek, kérlek, kérlek!
5 perccel később.
– Én megmondtam, de te nem hitted el! Hát lehet így bánni egy könyvvel? Kellett a fenének a szép, új polc. Itt várat már napok óta minket, aztán tessék. Unott képpel idebattyog, levesz a polcról, nézeget. Legalább a fülszöveget elolvasta. Aztán?! Aztán?! Vissza a polcra? Most hülyéskedsz? És mikor leszek kiolvasva?
– …
– Mondj már valamit? Nem hiszem el, hogy te csak így szó nélkül hagyod ezt!
– Válság van barátom. Olvasási válság.
Hát körülbelül egy ehhez hasonló párbeszédet folytathattak le a könyveim a polcon az elmúlt napokban. Nem a munka miatt, vagy mert a program lett volna sok, egyszerűen úgy jártam, hogy
…
nem volt kedvem.
Szomorú, mégis megesett.
Néha, úgy szökő évente előfordul egy-egy ilyen alkalom, most valahogy más. Napokig tipródtam, hogy mit olvassak, mégse állt rá se a kezem, se a gondolataim. Már majdhogynem ijesztő is volt, hogy nincs kedvem könyvet fogni a kezembe. Mostanában sok mindennel van tele a fejem. Talán azért. A többi történet már nem fért el.
Lassan-lassan aztán betörtek a betűk, és végül egy pár napja kézhez kapott megrendelés után a könyv is meglett, amit elkezdtem olvasni.
A polcon sorakozó többi kötetemtől pedig ezúton is elnézést kérek. Rájuk is sor kerül majd!
Ti voltatok már hasonló helyzetben?
Nálatok ütötte már fel a fejét az olvasói válság?
Könyv.Pont 