Ahogy ígértem, itt a múlt heti KonMari rendrakás projektem meséjének befejező része. A cikk első részét ITT találjátok ha esetleg lemaradtatok róla, aki pedig már olvasta annak egy kis emlékeztető:
Marie Kondo könyveit olvasva vágtam bele a rendrakásba a saját szobámban, viszont nem is gondoltam volna hogy ekkora fába vágom a fejszém. Ruha- és könyvhalmok az ágyon, papírtépkedési fél maratonok. Most pedig hoztam a folytatást, remélem ti is kedvet kaptok egy jó kis rendrakáshoz.
KOMONO, vagyis az apróságok
Ez egy nagyon tág témakör a könyvben, én most csak pár elemét emelem ki, azokat amik valamiért nagyon emlékezetesek voltak számomra.
Ilyen például amikor az elektronikai tárgyaimat szortíroztam. Szerintem egész délelőtt válogattam, de meglepő módon nem ment olyan nehezen mint amire számítottam. Nem vagyok egy műszaki zseni, szóval azokat a kábeleket meg drótokat amiknél nem találtam meg hogy melyik kütyümhöz tartozik, kidobtam. Meglepő hogy milyen keveset kellett aztán a dobozba beleraknom amikor végeztem. Viszont jó hogy most már ezek is egy helyen vannak.
A memóriakártyákat átnézegettem, megformáztam ha kellett. Inkább felraktam minden rajtuk lévő adatot a számítógépre, biztos ami tuti. A legizgibbet viszont a végére hagytam. Előszedtem a szekrényből az “ezer” éves HP Notebookomat, amit még a nyolcadikos ballagásomra kaptam. (Ami nem ma volt.) Gondoltam életet lehelek bele, már ha működik.
Csoda történt!
Komolyan, egyáltalán nem gondoltam volna hogy még elindul. Szerintem 5 éve be se kapcsoltam, erre tessék. Hibátlan. Majdnem. Persze zúgott mint egy porszívó, viszont mindent meg tudtam csinálni rajta amit szerettem volna. Tiszta boldog voltam, hát még akkor amikor megtaláltam egy rakás régi középiskolás képet. Te jó ég! Párat megnéztem, elfogott a nosztalgia. Gyorsan ki is kapcsoltam, nehogy az egész napom a képnézegetéssel menjen el.
Szorosan a nagy elektronikus pakolászás után álltam neki a gyógyszerek és értéktárgyak válogatásának. Az egészségügyi apróságokkal gyorsan boldogultam mert csak a dátumokat kellett leellenőriznem, az értéktárgyaimmal már nagyobb bajban voltam. Nem is a kiválogatással, hanem azzal melyiknek hol legyen a helye. Főleg a mindenféle törzsvásárlói kártyámat rakosgattam ide-oda. Nem is értem minek nekem ennyi féle kártya, nem is használom őket. Azért nagy nehezen meglett a helyük, viszont még így is sok helyet foglalnak. Talán majd a vásárlások alkalmával kiderül hogy melyik kell, amit meg nem használok az megy a “levesbe”.
Amelyik komono alkategórián még nagyon meglepődtem amikor arra került a sor, azok a hobbiapróságok. Istenemre mondom, nem gondoltam volna hogy ennyi “kacatot” össze tudok gyűjteni. Csak amikor kipakoltam mindent, akkor jöttem rá mennyi mindent felhalmoztam az idők során, “majd valamire jó lesz még” címszóval. Most nekiálltam kiválogatni. Volt vagy 5 doboznyi kreatív munkához való holmim. Szalagok, színes papírok, csomagolók, gyöngyök, ragasztó, festék, dekorkavics, mindenféle apróság. Beletelt egy délutánba amíg mindent kiválogattam és szépen csoportosítottam. Főleg hogy egyszer sikeresen kiborítottam egy zacskó gyöngyöt. Persze egy élmény volt felcsipegetni a szőnyegről és még így sem lett meg az összes szem. A lényeg, hogy az 5 doboz helyett, most már csak kettő, meg egy kicsi van amiben a kreatív holmijaimat tárolom. Így azért barátságosabb, főleg hogy ha belenézek a dobozokba mindet látok, nem kell egymásról lepakolnom hogy tudjam mi is került a dobozba.
Ez valamikor a nagy rendrakásom felénél lehetett. Akkor döbbentem rá hogy egyre jobban tetszik az egész folyamat, minden új kategóriának örömmel állok neki, mert van eredménye, és hogy sokkal jobban is érzem magam hogy a felesleges dolgaim már ne foglalják a helyet. Azt is tudtam hogy a neheze majd csak később jön. Ez be is igazolódott, úgy a nyár környékén. Akkor az embernek több ideje van, kiveheti a szabadságot, ráér a nagyobb volumenü dolgokra.
ÉRZELMILEG FONTOS TÁRGYAK
Ennek a kategóriának kicsit félve álltam neki. Rengeteg mindent összegyűjtöttem az évek során kirándulások alkalmával, iskolai emlékeket, szerelmi “zálogokat”, szóval csupa olyan dolgot amik akkor érzelmileg sokat jelentettek, aztán eltűntek az évek során, vagy nem akartam elővenni, mert nem szívesen idéztem fel magamban az ezekhez a tárgyakhoz fűződő érzéseket. Akkor ezekkel is szembe kellett néznem, ami nem volt kellemes, viszont minden egyes leselejtezett dologgal könnyebbnek éreztem magam én is. Ugyan még be szeretném fejezni a teljes rendrakást, mert az utolsó mozzanata hátra van, a fényképek válogatása és rendszerezése (notórius fotós vagyok a nyaralások alkalmával és egy halom iskolai kép is előkerült, így vagy 2000-nél is több képet kell átnézzek), izgatottan várom, mert egy nagy fotóalbum várja hogy beletegyem őket.
Mindent egybevetve örülök hogy tavaly belevágtam ebbe a projektbe, sokat tanultam belőle magamról, és legfőképpen azzal a tudással gazdagodtam hogy most már sokkal könnyebben felismerem azokat a dolgokat amik igazán fontosak és örömmel töltenek el. A megsaccolt fél éves intervallumnak jól a nyakára hágtam, viszont mint már többször is kihangsúlyoztam nekem nagyon is megérte az egész, csak ajánlani tudom hogy vágjatok bele mind a könyvek elolvasásának, mind pedig magának a rendrakásnak.
Ha tetszett a cikk, kérlek kövesd be az oldalt (jobb felső sarok, vagy a hozzászólások alá görgetve) és gyorsan értesülhetsz a friss tartalmakról.
Könyv.Pont 