életrajz, könyves program, Könyvmoly napló, kortárs, magyar irodalom

Az Olvasás Éjszakája 2.0

A tegnapi cikk folytatásaként hozom most a beszámolót egy szintén nagyon szimpatikus emberről, aki sok mindenen ment keresztül életében – néhány szóban erről is mesélt az Olvasás Éjszakája est folyamán – és írásaival sokakat érintő, kényelmetlen témákat feszeget. Az Apád előtt ne vetkőzz és az Egyasszony írónője;

Péterfy-Novák Éva

Az első és legkedvesebb megmozdulása, hogy még mielőtt Mikos Ákos elkezdte volna a beszélgetést, készített egy közös szelfit a hallgatósággal. Egy abszolút pozitív kisugárzású, sokat megélt nőt láttam a műsor vezetővel szemben ülni, aki őszintén és fesztelenül válaszolt minden kérdésre, mintha csak egy bögre kávé mellé ültek volna le beszélgetni Ákossal, aki az első kérdéssel arról faggatta, mennyire sikerült beleszoknia a népszerűségbe, hogyan tetszik neki a sok interjúztatás, és az író-olvasó találkozók.

Az írónő elmondása szerint már kezd hozzászokni a nyilvánossághoz, a beszélgetős délutánokat kimondottan kedveli, és nagy öröm volt számára, amikor Szabados Ágival készíthetett podcast műsort, amiben bemutathatta legutóbb megjelent kötetét (Apád előtt ne vetkőzz), amiről a Libris beszélgetés folyamán is szót ejtett. Ám még mielőtt az utóbbi időben nagy port kavaró regénye szóba került volna, első alkotásáról számolt be nekünk.

Egyasszony című írása is nagy visszhangot keltett megjelenésének évében, ráadásul egy korábban elkezdett blog végterméke lett a könyv, amiből az óta már színpadi előadás, monodráma is készült, nagy sikerrel. A történettel még tervei vannak Évának. Feltehetően a filmvásznon is láthatjuk majd nagy sikerű művet. Ehhez a hírhez kapcsolódóan mesélte el a közönségnek, hogy a megkapott tervezett forgatókönyvet átnézés után a saját gyöngybetűivel teleírva adta vissza a forgatókönyv íróknak, kiegészítve azok ötleteit. Mióta megjelent az Egyasszony, más blogba nem kezdett az írónő, egyelőre nem is szeretne, helyette a következő könyvére koncentrál, amiről csak szűkszavúan nyilatkozott a hallgatóságnak, viszont annál többet mesélt az Apád előtt ne vetkőzz kötetéről, ami megrázó és figyelemfelhívó egyszerre, és maga Éva is rengeteg visszajelzést és felkeresést kapott a megjelenése óta.

Megtudhattuk, hogy a történetben legnehezebbnek a nagypapa figurájának megírása bizonyult. Az kellemetlen érzésekkel töltötte el az alkotót, ahogy Eszter – a főszereplő – figurája is kettős volt, mert volt egy pillanat ahol haragudott a saját karakterére, amiért ilyen életet engedett a gyerekének. Én még nem olvastam a történetet, kicsit visszatartó erő, hogy ennyire megrázóan nyilatkoztak róla, ellenben nagyon hajt a kíváncsiság, főleg így, hogy hallottam az írónő elbeszélését is. Szóval felvettem az olvasólistámra.

Sajnáltam, hogy csak egy órányi idő volt mindenre, mert nagyon érdekes és elgondolkodtató dolgokat hallottam.  Remélem még lesz rá lehetőségem, hogy egy ilyen rendezvény keretében esetleg hosszabban meghallgathassam az írónőt.


A blogsorozat harmadik, egyben utolsó részében Lakatos Leventéről hozok néhány érdekességet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s