Könyvmoly napló

Megfilmesítve

Ma kaptam egy fülest, hogy nemsokára jön Becca Fitzpatrick könyvsorozatának az első részéből készült film. Nora és Folt kalandjainak első kötete a Csitt, csitt – eredeti címén Hush, hush – kerül a vászonra Liana Liberato és Wolfgang Novogratz főszereplésével.

Na most, rákerestem a neten, hogy kikről is van szó pontosan. Hát…nem is tudom. Szerintem maradjunk annyiban hogy majd ha elmegyek a moziba és megnézem a filmet, akkor erősen szuggerálom magamnak hogy semmi köze a könyvhöz, akkor talán nem fogom összekapcsolni a kettőt. Persze nem akarom egyből leírni a moziváltozatot. Viszont vannak fenntartásaim, mivel a könyv mindig jobb. Ez tény.

Persze aki olvasta a könyveket annak már kialakult egyfajta elképzelése arról hogyan is nézhetnek ki a szereplők. A film ezt vagy megerősíti, vagy pedig szöges ellentétben áll majd az elképzeléssel. Mind a két esetre van tapasztalatom. Ennek ellenére teljesen biztos hogy megnézem a filmet, már csak azért is mert hajt a kíváncsiság. Sőt, lehet hogy előtte kiolvasom megint a sorozatot, mert IMÁDTAM. Amúgy a színészek korban teljesen passzolnak, a csajszi még hajaz is Nora karakterére. A srác már más tészta, én példának okáért teljesen másképp képzeltem el Foltot.

Csekkoljátok le ti is. Ez az angol oldal, mert magyarul még nem találtam a teljes cikket.

‘Hush, Hush’ Movie Finds Its Leads In Liana Liberato & Wolfgang Novogratz