Könyvélmény

Perzselő tűzszünet (Monos Anett)

Monos Anett Perzselő tűzszünet című regénye egy igazi érzelmi tornádó, amely nem csupán felkavar de mélyen magával is ragad, és a végén, ahogy az előző részben is, kicsit „pofára ejt”. A történet kifinomult stílussal és mesteri karakterábrázolással kápráztatott el. A sztori ott folytatódik, ahol az első rész véget ért, de egy jó kis csavarral: egy esküvői vakációval. A regény ismét Bálint és Adri szemszögéből mutatja be a nyaralásra való felkészülést.

Bálint, aki megelégelte az egyéjszakás kalandokat, épp komoly kapcsolatra vágyik. Hatalmas családi vakációra készül, ami egy kettős esküvőben csúcsosodik ki. A helyszín: Siófok. A szereplők: Bálint anyja, annak vőlegénye, Krisztián, és egy hangos baráti társaság.

Az amúgy is forró és zsúfolt hangulat tetőzik, amikor megérkezik Adri, Krisztián lánya és egyben tanúja, aki New Yorkból érkezik haza az esküvőre, barátjával együtt. A falak szűkülnek, a feszültség pedig fokozódik. A Bálint és Adri közötti feszültség szinte a plafont súrolja, és ahogy a cselekmény halad előre, úgy kapunk egyre mélyebb bepillantást a múltjukba és a köztük lévő bonyolult dinamikába.

A regény legfőbb erőssége a karakterek mélysége. Adri karrierje szárnyal a tengerentúlon, de a magánélete korántsem sikeres. Korábbi traumái nem hagyják nyugodni, és a visszatérése Magyarországra arra kényszeríti, hogy szembenézzen a démonaival. Ez a traumafeldolgozás adja a regény igazi mélységét. Monos Anett hihetetlenül életszerűen adja át a helyzet komolyságát és a karakterek küzdelmét. A történet nem egy könnyed olvasmány, de pont ez teszi igazán emlékezetessé és szerethetővé.

A Bálint és Adri közötti „szeretnélek gyűlölni, de szeretlek” típusú feszültség a történet mozgatórugója. A szerző ötletesen egyensúlyoz a komoly témák, mint a trauma, és a romantikus elemek között. A regényben bemutatott őszinte beszélgetések nemcsak a szerelmi szálat erősítik, hanem a karakterek lelkivilágába is mélyebb betekintést engednek, ami a történetet még hihetőbbé, még életszerűbbé teszi.

A regényben kibontakozó események és sorsfordító döntések még gazdagabbá teszik a cselekményt. A feszültség fokozatosan épül fel, és izgalommal vegyes várakozással követkető, ahogy a „tűzszünetben is robbanhat egy apokalipszis”. A történet csúcspontja az a felismerés, hogy a múlt sebei és a jelen kihívásai elől nem lehet a végtelenségig menekülni.

A regény végén lévő szívfacsaró felismerések és a finálé egyértelműen bizonyítják, hogy a szerző nem fél a drámai csavaroktól, és képes az olvasót teljesen magával ragadni. A könyv végig fenntartja az izgalmat, és még a lezárás után is marad valami megmagyarázhatatlan feszültség. A Perzselő tűzszünet egy igazi érzelmi utazás, amely megerősíti, hogy néha a legnagyobb viharok után is lehetséges a nyugalom és a boldogság, még akkor is, ha a lángok mindent felperzseltek. Ez a regény egy igazi fotelbe szegezős élmény, és aki szerette az első részt, annak nagyon tudom ajánlani a folytatást is.


Hozzászólás